Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt
A csökkent anyagi lehetőségek hozzájárultak a műtárgyak károsodásához is: „Az 1924-ik év az utolsó volt azoknak a sorában, amelyekben pénzünk leromlása az Érem- és Régiségtár javadalmát oly alacsonyra szorította le, hogy abból rendes muzeális munkát folytatni lehetetlen volt” Ezen a helyzeten az se segített sokban, hogy a kiselejtezett tárgyakat értékesítették. (Összefoglaló jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtáráról az 1924-1926. évről, 228-1927 TO) A 20-as évek pénzromlása és az anyagi lehetőségek hiánya még a harmincas évek elején is éreztette hatását. Ezért ebben az évtizedben sem lehetett fejlesztésre gondolni. Ebben az időszakban az állapotokra jellemző volt, hogy: „Az anyagi erő elégtelensége a konzerválás munkáját is nagyban hátráltatja. Elsősorban fémanyagaink, különösen a fegyverek rozsdamentesítésére és kiállítható állapotba helyezésére volna szükség, amit megfelelő felszerelés nélkül megcsinálni nem lehet. A kényszerű takarékosság révén e tekintetben előforduló károsodás kiszámíthatatlan; földből kikerült rozsdás vastárgyaink egy része erőszakos behatás nélkül is önmagában elpusztul.’’(Történeti Osztály jelentése az 1929.-évről, 58-1930 TO) A két világháború között a nagyobb tudást igénylő restaurálási beavatkozásokat mindig az osztály laboránsa, mechanikusa vagy preparátora (Molnár Viktor, Kemény József, Lehoczky András, Eberhard János) végezte. Persze ők sem csak restauráltak, mellette számos kisegítő feladatot is elláttak. Feladatkörükre ekkor is jobban illett azonban a mindenes, mint a restaurátor megnevezés. A többi kisegítő feladatot ellátó személyzet (szolga) csak egyszerűbb, pl. mosási, tisztítási műveleteket végzett időnként, csak akkor, amikor a takarítási, küldönci és egyéb feladataik lehetővé tették. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a gyűjtemény mennyiségéhez képest a Nemzeti Múzeum kevés restaurátorral rendelkezett, akik sok esetben nem voltak véglegesítve és fizetésük is nagyon alacsony volt. Endrődi Sebestyént'2 fényképész és képrestaurátort a Tanácsköztársaság alatt Lukács György közoktatásügyi népbiztos 1919. április 15.-Í, 80.803/919.MMD. (VI11)3. számú rendeletével szolgálattételre a múzeum Régiségtárához osztotta be. A kinevezéssel kapcsolatban Varjú Elemér tárigazgató a múzeum főigazgatójához a következőket írta (88-1919 ÉRT): „A rgtár jelentős középkori kép- és szoboranyaga a legnagyobb mértékben rászorul a kezelésre, s miután kinevezett konzervátorunk, dr. Váli László a cseh megszállás alatt lévő Kassáról eljönni nem képes és helyét nem foglalhatja el, szakavatott restaurátor alkalmazására addig is, amíg Váli elvtárs megérkezik, a régiségtárnak nagy szüksége van. Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy a tár restaurálandó anyaga majdnem kivétel nélkül igen becses, műtörténeti és közművelődési szempontból pótolhatatlan darabokból áll, nagyon szükséges volna, hogy Endrődi elvtárs mielőtt működését megkezdené, nagyobb tapasztalatokkal bíró konzervátornál egészítse ki szakismereteit. Kérem ennélfogva a főigazgatóságot, szíveskedjék a közoktatásügyi népbiztosságnál kieszközölni, tegye lehetővé Endrődi elvtárs számára, hogy néhány 17
