Műtárgyvédelem, 2004 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Ádám Ágnes: Bizánci kötés: 13-14. századi szerb kódex restaurálása
általában a középkor második felére, illetve még későbbre datálhatok. E kódex kötéstechnikai különlegessége még az is, hogy a fűzés nem az első ívben kezdődött el, hanem a fatáblában. Ennek az eljárásnak a lépéseit csak a restaurálás során ismerhettem meg igazán. Az hihető, hogy a könyvtesthez fűzőcérnával kapcsolódó fa kötéstáblák könnyedén leszakadnak, tartóssága megkérdőjelezhető, mégis, az általam megvizsgált ilyen technikával készült köteteknek ép volt a betáblázása. Mindez talán a már említett tartós, vastag vászon- kasírozással magyarázható. A XV. század után készült kötések készítői szinte bizonyosan ismerték a bordára fűzést, a “bindreakasztásos” eljárást, mégis ragaszkodtak ehhez a típushoz. A saját egyházukhoz tartozónak érezték, erősen kötődtek a régi, azonnal felismerhető, formálisan is megkülönböztethető hagyományokhoz. (A kopt hagyományokat megőrző láncöltéses fűzést és bea- kasztási módot alkalmazták a középkori, fatáblás, keresztény etiópiai kódexek esetében is, pl. Cod. Afr. 4. OSZK Kézirattár). Kopt hagyományokon a IV-VI. századból való ókeresztény, kopt kéziratok, kódexek értendők, melyek láncöltéses fűzési technikával készültek. Ezek voltak a ’’továbbfejlesztett” bizánci, és az ún. alia greca kötések elődei is. Restaurálás Mivel nem volt tudomásom más, ilyen jellegű szerb kéziratos könyv szétszedett állapotban történő, teljes restaurálásáról, már a munka elkezdése előtt végig kellett gondolnom a helyreállítás lépéseit. A látható sérüléseken kívüli, a technikára vonatkozó belső információkat csak a kötet szétszedése folyamán szerezhettem meg igazán. A könyv egész felépítése arra utalt, hogy pontosan megtervezett típus a bizánci, minden egyes alkotóeleme szorosan összeépülve, erősen kapcsolódik egymáshoz. Fontos volt-e szétszedni a kötetet és a technikát reprodukálni? A már említett fatábla- és bőrsérüléseken kívül a dupla láncfűzés az ívek belsejében megsérült, levelek szakadtak ki belőle. A könyvtest papírlapjain régi pótlások, sérülések, vízfoltok, meggyengült, mállékony részek, viaszfoltok voltak láthatóak. A papírkeretek meglazultak, néhol leváltak. A pergamenlapokat számos helyen, még az írás megkezdése előtt, a sorvonalazáskor és az írástükrök bejelölésekor túl mélyen bekarcolták, előfordult, hogy teljesen átvágták. Emiatt a szélek könnyedén leszakadtak, leestek, ezáltal nagyobb kéziratos pergamendarabok is eltűntek. Az ívközepek néhol beszakadtak. Mindezekért szükséges volt a könyv megbontása, szétszedése, amely a következőképpen zajlott le. A puha ecsettel történő portalanítás után a sárral szennyezett borítást szárazon távolítottam el a fatábláról. Ekkor vált láthatóvá a gerincet és a fatáblák széleit borító vászon, és a kódex talán leglátványosabb része, a dekoratív oromszegő. A poros oromszegők megkoptak ugyan, néhol a szálak kirojtosodtak, elszakadtak, de ezek a sérülések szerencsére nem voltak jelentősek. Elvágtam azokat a szálakat, amelyek az oromszegőket a fatáblához rögzítették, így teljes egészében, bontás nélkül emelhettem le a kasírozó vásznat, - a ragasztó kiszáradásának köszönhetően, nedvesítés nélkül. Jól látszott a kissé rovarrágott fatáblák megmunkálása és a beakasztási mód. A kézi szerszámmal előállított 59
