Műtárgyvédelem, 2004 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Lakatosné Pammer Gabriella: A bronzkor kemencéje: funkcióvizsgálat kísérleti régészeti módszerekkel

(3. Fazekas kemence) A legegyszerűbb, neolit kortól ismert és elterjedt kemencetípus az ún. egykamrás, kupolás kemence. Alapozása általában kör vagy ovális alakú, vesszővázas, kupola formájú, paticstapasztású, a sütőkemencéhez hasonlóan. Közös égető- és tűzterébe egy nagy nyíláson keresztül helyezték be a kerámiákat, majd a tüzelőanyagot is. A kupola felső részén levő hátsó kis nyílás a füstgázok eltávozására szolgált. A kemencéhez szinte mindig tartozott egy munkagödör is. Egy ilyen kemencében 700-800, a kísérletek tanúsága szerint akár 900 °C-os hőmérsékletet is elő lehetett állítani. A kemence falát elég vastagra, legalább 15-20 cm-esre kellett tapasztani, hogy jól tartsa a meleget. A legmagasabb hőmérséklet elérése után ugyanis a kemence nyílásait befedték, és hagyták lassan kihűlni, hogy a kerámiák sérülését, repedezését elkerüljék. (Lucke 1991.)

Az egy tűzterű kemencében történő égetésnél fejlettebb égetési technika valósítható meg a két tűzterű kemencében. A középkorig használatos kemencékben 900 °C feletti hőmérsékletet is el tudtak érni. (Böttcher 1991, Pieta 1994.) Az egyes kemencéknél méretbeli különbségek adódhatnak, de az alapszerkezet és a működés közös: a tüzelőteret és az égetőteret egy rostély vagy az ún. “köldökre” körberakott téglasor választja el egymástól. A megszárított agyagedényeket a kemence nyitott tetején keresztül rakják be az égetőtérbe, majd a nyílást

8. A restaurált kemence az állandó kiállításon.

The restored oven int the permanent exhibition.

törött cserepekkel, agyaggal fedik. Égetéskor a kerámia kevésbé érintkezik a lánggal, a kész termékek kevésbé lesznek foltosak (Csupor I- Csuporné A. Zs. 1998, Duma 1965, Leineweber 1994). Magyarországon a legkorábbi rostélyos, egyértelműen fazekas kemence a vaskorból ismert. Földbe mélyített kelta kori rostélyos kemencéket találtak Sopronban (Jerem, 1984). E kemencetípus kicsit továbbfejlesztett példányait tárták fel az aquincumi fazekastelepen (Zsidi, 1984). Hazai fazekasaink lényegében máig ilyen típusú kemencékben égetik a kerámiáikat.

(4. Fémolvasztó tűzhely) A fémolvasztó tűzhelyek (kohók) használatára utaló nyomok a késő bronzkortól ismeretesek. Többféle típusuk között szerepel a felszínen álló, rostélyos, fújtatós típus is. Egyéb rendeltetésű kemence-“előd- jeikhez” képest működésük abban tért el, hogy kevesebb végterméket kellett produkálniuk jóval magasabb hőmérsékleten (A réz olvadáspontja 1080, a bronzé 900-1050 °C). A magas hőmérsékletet faszéntüzeléssel, és egy vagy több fújtató használatával érték el. A bronzkori olvasztókemencék nem voltak túl nagy méretűek, és gyakran csak egy kis olvasztótégelynek elegendő tűz- terük volt. (Jantzen 1991, Fasnacht 1994, Wermer-Barth 1991, llon-Ughy 1996)

30