Műtárgyvédelem, 2004 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Lakatosné Pammer Gabriella: A bronzkor kemencéje: funkcióvizsgálat kísérleti régészeti módszerekkel
(Kemencék a százhalombattai teli-telepről) A százhalombattai bronzkori földvár teli-telepéről több kemence, tűzhely került már elő. Az esetek többségében csak a legtöbbször kör alakban húzódó, átégett alapozás maradt meg belőlük. Egyi- kük-másikuk mellett tömegesen találtak kerámiatárgyakat, a régész joggal feltételezte tehát, hogy kerámiaégető-kemencék maradványaira bukkant, melyek valószínűleg az ún. egy tűzterű, kupolás kemencetípushoz tartoztak. Koruk a középső bronzkor koszideri időszakára tehető (Poroszlai 2000). Az itt tárgyalt Vatya koszideri időszakra datált rostélyos kemence korát és típusát tekintve eddig egyedülálló a százhalombattai és a magyarországi bronzkori leletek között. Anyagvizsgálatok a funkció megállapításához Az objektum rendeltetésének meghatározását anyagvizsgálati módszerekkel kezdtük. Kétféle lehetőség kínálkozott. Az egyik lehetőség a kemence körül előkerült növényi maradványok archeobotanikai vizsgálata volt, aminek segítségével az objektum élelmezési célú használatát lehet alátámasztani vagy kizárni. A másik lehetőség a röntgendiffrakciós vizsgálat. Mindegyik feltételezett funkcióhoz hozzá lehet rendelni egy jól behatárolható égetési hőmérsékleti tartományt, aminek hatására az agyag anyagában fizikai-kémiai változások zajlanak le. A keletkezett végtermék kristályfizikai vizsgálatából következtethetünk az égetési hőmérsékletre. (Archeobotanikai vizsgálatok) A lelőhely 1999. évi feltárása során előkerült kemence archeobotanikai vizsgálatát K. Berzsényi Brigitta végezte el. A lelettel egykorú, összesen 9 növényfaj közül a gabonafélék jelenléte gyakori (3 faj), ami nem meglepő, hiszen ezek tisztítása, a pelyvától való megszabadítása a telepen történhetett, erre utalnak a búza kalászvilla töredékek. Mivel csak igen kis darabszámmal vannak jelen, ebből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket arra nézve, hogy a rostélyos kemencét főzési- illetve sütési célokra használták-e. (Röntgendiffrakciós vizsgálat) A vizsgálat elsősorban a minták kristályos fázisainak meghatározására alkalmas. Az egyes alkotóelemek mennyiségi jelenlétéből következtetni lehet arra, hogy az eredeti agyagalkotó vegyületek mekkora hőhatásnak voltak kitéve a használat során. Az agyag különböző alkotórészei ugyanis más-más hőmérsékleti tartományban bomlanak szét, illetve alakulnak át más vegyületekké. Az ÉGETÉS FOLYAMATA Az égetés egy kémiai folyamat (szintereződés), melynek során az agyag vizet veszít (dehidratálódik), majd cseréppé alakul. Ez több lépcsőben megy végbe. 1. Az agyagásványok a hőkezelés hatására 100-150 °C között elveszítik a kristályok felületére adszorpciós erővel tapadt vízréteget. 2. 500-700 °C között az agyagásvány kristályszerkezetének felépítésében résztvevő OH- ionok vízmolekulákká egyesülnek (dehidratáció) és távoznak. Az agyagásványok dehidratációja endoterm, és egyúttal súlycsökkenéssel járó reakció. 3. 750-900 °C között a kristályok amorf szerkezetű szabad oxidokra esnek szét, majd megindul az átkristályosodási folyamat. 4. 900 °C felett az agyag31
