Műtárgyvédelem, 2004 (Magyar Nemzeti Múzeum)

Lakatosné Pammer Gabriella: A bronzkor kemencéje: funkcióvizsgálat kísérleti régészeti módszerekkel

kívül a rekonstrukciók építése és vizsgálata. A hazai és külföldi szakirodalmat tanulmányozva az egyes kemencetípusok rövid bemutatásával csak a legszembetűnőbb különbségeket kívánom ismertetni:

(1. Sütőkemence) Az ősi kenyérsütő kemence egykamrás, vesszővázas, kupolás kemence, aminek egy tüzelőnyílása és egy füstelvezető nyílása van. Falvastagsága legalább 10-15 cm, a jobb hőmegtartás miatt. Alapozása lehet kő, összetört kerámia, agyag, ami a kemence aljának áttüzesedését és hőkisugárzását fokozza. Az alapozáson lévő agyagos réteget simára tapasztották. A tüzelőnyílás előtti munkagödör a könnyebb tüzelést teszi lehetővé. Sütés előtt

a belső teret fával felfűtik 800-900 °C-ra, majd alaposan kitisztítják, és a tiszta fe7. A kemence

restaurálás közben, t The oven during restoration.

lületre helyezik rá a kenyértésztát. Eközben a hőmérséklet 300-350 °C-ra hűl le, de ez a tészta megsütéséhez éppen elég. A hőmérséklet megtartása érdekében sütés közben a nyílásokat elzárják. Megfelelő méretű és hőmegtartású kemencében akár másodszor is lehet kisebb péksüteményeket, cipókat sütni (Kaufmann - Heege 1991, Werner 1996, Adameck et al. 1996.). Az európai leletek közül a legkorábbi a korai neolitikum idejéből származik (Pfaffinger-Pleyer, 1996.). Ez a kemenceforma hazánkban is évszázadokon keresztül élt és lényegében a mai napig megtalálható (Parádi 1967, Sabján 1988.).

(2. Főzőtűzhely) Az élelmiszert főzni-párolni lehet szabad tűzön vagy akár a sütőkemencében is. Ismerünk olyan két tűztem tűzhelytípust, ami elsősorban főzésre alkalmas. A tűztér fölött főzőlap vagy áttört rostély helyezkedik el. Tüzeléskor a láng a tűztérben marad, nem jut át a rostélyon. A tűzhely felül nyitott, a párolni, főzni kívánt élelmiszert kerámia edényekben, felülről helyezik a rostélyra. A konstrukció csak a megépítése utáni kiégetéskor kap nagy hőt (kb. 600-700 °C-t), főzéskor elegendő a folyamatos kis tüzelés is. A főzéshez használt tűzhely falának nem kell feltétlenül túl vastagnak lenni, hiszen itt a hőmegtartásnak kisebb szerepe van (Flamman, 1996.).

Hazai település-ásatásaink alkalmával a házakon belül sok tűzhely maradványaira bukkan a régész, ezek túlnyomó többségéből azonban nem marad más, csak az átégett agyagos alapozás. Egyéb leletek híján ezeket konyhai célú, a lakótér fűtésére is alkalmas kemencéknek határozzák meg. Hazánkban a középső bronzkortól kezdődően a házakon belüli vagy akár kültéri főzésnél hordozható tűzhelyeket is használtak. Ezek a típusok a bronzkori teli-kultúrákban élték fénykorukat, de még a kora vaskori leletanyagban is találkozunk velük (Patek 1976).

29