Műtárgyvédelem, 2002 (Magyar Nemzeti Múzeum)
T. Bruder Katalin - Mráv Zsolt - Veres Kálmán: Az elrejtett quadripus : a polgárdi ezüstlelet újraértelmezése
Restaurátor Osztályán, elsősorban galvanoplasztikai-, de gipszmásolatok készítéséhez, még az 1960-as években is alkalmazták. Ezt követte, illetve párhuzamosan volt használatban a 120 °C hőmérsékleten sütött PVC erre a célra. Utóbbi alkalmazásával számos ok miatt hamarosan felhagytak. A szilikonkaucsuk forma-anyagok - magas áruk ellenére -, hazai feltűnésük után egycsapásra kiszorították a 100 éve használatos anyagokat.18 3. Azok. akik olyan kitűnő minőségű galvanoplasztikát készítettek, kizárt, hogy annyira durva lágyforrasztásokat engedtek volna meg maguknak, mint amilyennel sokhelyütt “megerősítették” a tárgy gyenge pontjait. A fent említett durva lágyforrasztások azt a benyomást keltik, hogy több ízben rá- és ráforrasztottak az első cinezésre. 4. A hiányzó rozettákat ezüstözött öntvényekkel pótolták, egy esetben viszont gomb és anyáscsavar került a hiányzó rozetta és alátété helyére. Ez biztosan utólagos, kevésbé igényes javítgatás. A tripus állapotáról megkíséreltünk képet kapni röntgenvizsgálattal is. Sajnos, a videón rögzített röntgenvizsgálat igen kevés információt nyújtott. Egy jó felvétel rendszerint felvilágosítást ad a tárgy készítéstechnikájáról, a különféle sérülésekről, anyaghiányokról, javításokról, egymás feletti rétegekről, az anyag helyenként jelentkező minőségi különbségeiről, az anyagban előforduló rendellenességekről (pl. beötvöződés) stb. Jelen esetben azonban ezek az információk elmaradtak, leginkább az ezüst nagy röntgensugárelnyelése, és a rendelkezésre álló gép teljesítménye miatt. A TfílPUS ÁLLAPOTA RESTAURÁLÁS ELŐTT (“A” láb) A talapzat részei: - talp, téglatest alakú elem, zárólap. Vízszintes és függőleges, plasztikus, valószínűleg a készítése során a viaszba belemintázott rovátkolással díszített. Az alsó lap sarkai kopottak, a téglatest két hosszanti oldalán, egymással pontosan szemben, 2 db 3,5 mm átmérőjű lyuk van. A delfinen lovagló gyermek jobb keze kb. csuklóból hiányzik. Az alsó, két szélén 53 4.3. A törött griff átlapolt, szegecselt javítása. Overlapping riveted repair of the broken griffin.