Műtárgyvédelem 26., 1997 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tímárné Balázsy Ágnes: Irányzatok a textilrestaurálásban a XX. század végén
2. A tárgy „integritása”, „tel jes valója” és a „minimális beavatkozás” Az ICOM Konzerválási Bizottsága állásfoglalása és a különböző országok restaurálás-etikai kódexei nagy hangsúlyt fektetnek a tárgy „integritásának” megőrzésére és „teljes valójában” történő restaurálására.12 Ezen azt értik, hogy a restaurátor a lehető legkevesebb beavatkozást végezze a tárgyon, és ne az „eredeti” állapot visszaállítására törekedjen, hanem az eredeti forma és funkció feltárása mellett a tárgyra a különböző korokban rárakódott új és új funkciókat és módosításokat is becsülje meg, tartsa meg. Ez még az előző javításokra-restaurálá- sokra is vonatkozik, hacsak azok nem veszélyeztetik a tárgy fizikai-kémiai stabilitását, nem takarnak el eredeti részeket vagy esztétikailag elfogadhatatlanok.13 Néhány 19. századi bricsesz esetében a restaurátorok lemondtak a nedves tisztításról és a jelentős restaurálásról, sőt a nadrágzsebekben lévő búzamagokat is a helyükön hagyták, mert a darabok a rajtuk látható gyűrődésekkel, hordásnyomokkal és szakadásokkal, no meg a búzamagokkal együtt szolgálnak mezőgazdasági munka bizonyítékául.14 Mind az „integritás” megtartására, mind a darab „teljes valójában” való bemutatására jó példa ez a döntés. Egy fakult, gyűrött és igen szennyezett szoknya ráncai között talált pávatoll töredék segített a viselet korának és tulajdonosának beazonosításában. Egy Chewctt által festett képen látható viselője, amint pávatollat tart a kezében. Milyen szerencse, hogy ez a kis töredék bennemaradt a darabban, azaz a restaurálás pillanatáig megőrizte „integritását”. Ma a pávatolltöredéket külön őrzik, a viseletét pedig szépen megtisztították és igyekeztek „eredeti” szépségét visszaállítani, hiszen a rajta lévő szennyeződés csak a helytelen tárolást bizonyította. 15 A „tárgy megtartása a maga valójában” vonulatba tartozik az az Antoniust és Kleopátrát ábrázoló 17. századi brüsszeli falikárpit, amelyen Kleopátrát eredetileg, meglehetősen kacé- ran, meztelen lábát előtérbe helyezve ábrázolták. A 19. századi, feltehetően prűd tulajdonos azonban kivágatta ezt a részt a darabból és egy Antonius ruhájához hasonló színű fonallal beszövette (6. kép). Az alkalmazott fonal vörös színe azonban azóta kifakult: ma jól látható a kihivóan Antonius térdén nyugtatott láb.16 Ezt így is hagyják a restaurátorok. Sok gondot okozott az angol Textilrestaurátor Központ restaurátorainak, mit kezdjenek az Elefántember néven ismert Joseph Merrick lenvászon előtétű sapkájával. Tőlük ugyan a tisztítást kérték, de ez ellen a restaurátoroknak volt egy komoly ellenérvük. Az elefántember feje és teste ugyanis egy máig kiderítetlen betegség következtében torzult el annyira, hogy kénytelen volt egy lenvászon darabbal eltakart arccal utcára merészkedni. Végül úgy határoztak, hogy csak a lenvászon darabot tisztítják ki, illetve a sapka felületét portalanítják, de nem nyúlnak a belső karimát borító zsírréteghez. Ki tudja, talán a 21. században találnak 4. Egy lakóház falában talált, 18. századi gyermekfőkötő, amelyet tisztítottak, de nem fehérítettek. An 18th century child’s bonnet from the wall of a house in England, which was cleaned but not bleached. 120
