Műtárgyvédelem 25., 1996 (Magyar Nemzeti Múzeum)
T. Bruder Katalin: Az izsák-balázspusztai lovassír nyergének rekonstruálása
Amikor ez a konzerválás és rekonstrukció készült, azt az időszakot éltük át, melyben a műanyagok az addig soha nem látott lehetőségeik repertoárjával, szinte elbűvölték a restaurátorokat. Hozzá kell tennem, hogy nemcsak nálunk, de az általam ismert külföldi műhelyekben is volt ilyen korszak. Nem ismertük kellőképpen a felhasznált anyagokat, fizikai és kémiai tulajdonságaikat - a restaurátori munka szemszögéből nézve (gondolok itt a zsugorodásra, sárgulásra, keményedésre, repedezésre stb.) - nem volt elég tapasztalatunk. S ma bármennyire is azt hisszük, hogy kellőképpen körültekintőbbek lettünk, a mi munkánk is kritika tárgya lesz a jövőben, s ez a fejlődés maga! A műtárgyak kiegészítésénél használt műanyagok élettartama, elszíneződése, romlása stb. valójában alkalmassá teszik-e a felhasználandó anyagot az adott kiegészítő - netán esetenként konzerváló funkcióra? Ezzel a kérdéssel már régóta foglalkoznak a szakemberek (7). Mindenre érvényes, végleges válasz nincs. Ma már lehetetlen a műanyagok nélkül dolgoznunk, de minden esetben mérlegelni kell legjobb tudásunk és tapasztalatunk szerint a felhasználandó anyag tulajdonságait. Úgy tűnik, hogy a restaurálás határozottan a természetes, nagy múlttal rendelkező anyagok felhasználása felé tendál. Mindent egybevéve - véleményem szerint - a Hungarocell nem alkalmas kiegészítésre, csak átmeneti segédanyagnak, annak ellenére, hogy kis súlya igen kedvező tulajdonsága, amit nagyon nehéz egyéb anyaggal helyettesíteni. Ebben az esetben miért is olyan döntő szempont az, hogy a rekonstrukció anyaga minél könnyebb legyen? A nyeregből megmaradt csontveretek olyan gyenge megtartásúak lehettek az előkerüléskor, hogy átitatásuk teljesen indokolt volt. Bár dokumentációt nem sikerült a műveletről találnom, feltételezem, hogy valamiféle műgyantával, esetleg lakkféleséggel történhetett a konzerválás, de az azóta eltelt idő alatt a konzerválóanyag is öregedett. így az eleve rossz megtartású, teljesen rugalmatlan csont, az öreg konzerválóanyaggal együtt azt eredményezi, hogy a veretek igen törékenyek. Amennyiben egy súlyos alapra helyezik azokat, a legkisebb koccanás esetében is (pl. raktári dobozban, kiállítási vitrin oldalánál stb.) a koccanás erejét az alap - ez esetben a nyereg, ha nagy fajsúlyú anyagból készült, amire az eredeti csontok lettek felerősítve -, többszörösére megnövelve, összetörhetné a csontvereteket. A nyereg második rekonstrukciójához - fentiek szem előtt tartásával - a legmegfelelőbb anyagnak a könnyű balsafa bizonyult. Annak ellenére, hogy a rekonstrukció néhány részletét illetően némi bizonytalansággal is számolnunk kell, a régész kutatókkal egyetértésben kialakított - általánosnak nevezhető füredi nyereg-forma reményeim szerint a lehetőséghez mérten megközelíti a hajdanvolt honfoglaló vitéz nyergét. A balsafa (kis sűrűségű, nagyon könnyű, rendkívüli szilárdságú délamerikai fafajta, nincsenek évgyűrűi) nagy, szivacsszerű sejtekből áll (8). Beszerzésével sajnos idehaza gondok vannak, mivel jellemzően modellkészítésre, vagy a horgászok úszónak használják, darabolva kerül nemcsak a forgalomba, hanem az országba is. A legnagyobb méret, ami kapható - legalábbis tudomásunk szerint - 1 m hosszú, 10 cm széles, 1 cm vastag deszka, illetve 2 cm széles és vastag, 1 m hosszú léc. Ebből az anyagméretből csak ragasztással lehetett a megfelelő méretű darabokat előállítani, amiből már a deszkák, de különösen a két kápa kifaragható volt. A könnyű balsafában szalad, meg-megcsúszik a faragókés - nincs olyan kellemes ellenállása, mint az egyéb, jól faragható fafajtáknak. A helyzetet megnehezítette, hogy akár a faragás, akár a felület végső kialakítása közben az ember mindig a kemény ragasztóba ütközött, ahol a kés megbicsaklott. Eme nehézségek ellenére, az előre kiszerkesztett kápákat, illetve deszkákat sikerült kialakítani, összeragasztani. A fát pácoltuk, majd a legvégén enyhén viaszoltuk. 46
