Műtárgyvédelem 25., 1996 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Szőke Gábor: Egy XVII. századi török puska restaurálása
EGY XVII. SZÁZADI TÖRÖK PUSKA RESTAURÁLÁSA Szőke Gábor Összefoglalás: A díszfegyver a Magyar Nemzeti Múzeum Újkori Főosztálya Fegyvertárának gyűjteményébe tartozik, és az új történeti kiállításban látható. A korábbi állandó kiállításon a török sátor berendezési tárgyai között szerepelt. Restaurálását többek között az is indokolttá tette, hogy a tárgy díszítőelemei - melyek a leginkább sérültek és hiányosak - korának és típusának szinte minden jellegzetes alapanyagát és motívumait felhasználva készültek. Az ezüst veretek, a réz, az elefántcsont, a gyöngyház és a „kerámia kövek” pótlása, tisztítás és konzerválás után ismét a kiállításba kerülhetett. Az általam restaurált fegyvernek a török elnevezése tüfenk, és a török elit gyalogság (janicsárok) fegyvere volt a XVI. századtól. Kezdetben kanócos, majd a XVII. század elejétől kovaköves rendszerű. A török közkatonák puskája gyakran volt díszített, damaszkolt csövű, esetleg ezüsttel tausírozott. A szóban forgó fegyver magas rangú tisztviselő vagy parancsnok tulajdona lehetett, melyet csaták alkalmával kíséretük szállított utánuk. A tárgy korát az ezüstveretekbe beleütött tugrából1 lehetett megállapítani. Ezen II. Musztafa (1695-1703) szultán névjegye látható. A lakatszerkezeten lévő pecsét felirata AMELI AHMED IBRAHIM (készítette: Ahmed Ibrahim). A tárgy leírása Spanyolkovás rendszerű, csöve damaszkolt, egyenesen nyolcszögletűre huzagolt, a csőtorkolatnál és a csőfarnál az arany tausírozás medalionokkal ékesített. Szamárhátas irányzókkal, célzóléccel és célgömbbel szerelt. Külső keresztmetszete kör alakú, a cső eleje és vége felé kissé növekvő átmérőjű. A csövet az ágyazathoz (mely a csőtorkolatig tart) aranyozott ezüstből készült, vésett és cizellált pántok és a csőfarnyúlványnál egy csavar rögzíti. Ágyazata jávorfa, melynek egész felületét elefántcsont lapok, valamint vésett és cizellált aranyozott ezüst veretek borítják. Ezek az ágyazatot hosszában hét részre osztják, minden szelvényben 6-6 csontlemez takarja a fát. A csontlemezeket enyhén lapított ezüstláncfonatok választják el egymástól. A vereteket apró ezüstszegekkel, a csont és gyöngyházlapokat a fába süllyesztve enyvvel, a láncfonatokat végüknél behajlítva a fába fúrt lyukakba tűzve rögzítették. Az ágyazat díszítésének ez a szabályosan ismétlődő ritmusa a csőtorkolattól az elsütő szerkezetig tart. Tusáját az elefántcsonton kívül gyöngyházlapok, félgömbfejü cizellált ezüstszegek és „kerámia kövek” ékesítik. Érdekesség, hogy a tusa alsó lapjában egy - véleményem szerint - később befoglalt, csepp alakú karneol található, melybe tükörírással írt török szöveg van vésve. Az ágyazatot borító összes csontlemezbe (leszámítva a tusa végét) a török és balkáni fegyverekre jellemző kör alakú, felületükön síkba csiszolt berakásokat süllyesztettek, melyeknek belső mintázatát mozaikszerűen szorosan egymás mellé helyezett apró háromszögek rajzolják ki. Mintázatuk hétféle (mindegyik szabályos geometriai alakzat) átmérőjük ötféle: 3, 5, 7, 7,5, 10 mm-es. Az előbb említett apró háromszögek anyaga sárgaréz, elefántcsont természetes színében vagy zöldre színezve és szaru. 121
