Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet - Morgós András: Régészeti faanyagok konzerválásának története Magyarországon
RÉGÉSZETI FAANYAGOK KONZERVÁLÁSÁNAK TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON Morgós András Összefoglalás: A régészeti vízzel telítődött faanyagok konzerválásának 1938. évi első publikációjától kezdve megtalálható a cikkben a legutóbbi időkig megjelent eljárások és fontosabb konzerválások ismertetése. Az ötvenes évekre jellemző a paraffinos, viaszos, enyves, gyantás, celluloidos és timsós eljárások alkalmazása. A hatvanas években jelentős sikereket értek el a karbamid-formaldehid alapú műgyantákkal pl. a nagyvázsonyi vár hfdmaradványának és famedencéjének konzerválása. Ugyancsak megjelentek egyéb műgyanták, pl. metil-metakrilát és poliészter-műgyanták. Az 1970-es években folytatódott a már jól bevált karbamid-formaldehid műgyanták használata a nagyobb tárgyakra pl. a barcsi bödönhajó és megkezdődött a poli(etilén-glikol)-okkal történő konzerválás. Kísérletek folytak az eljárások hatásának javítására, ezért az eljárásokat egymással kombinálták pl. a timsós és karba- mid-formaldehides eljárás stb. A nyolcvanas években a már bevált eljárások alkalmazása folyt főként főiskolai diplomamunkákon, illetve megjelent és fejlődésnek indult a vízzel telítődött faanyagok cukros konzerválása. E témakörben a legkorábbi publikációval - ismereteim szerint - Magyarországon 1938-ban találkozhatunk Hegyi Zoltán vegyésztanár ,,A múzemvegyészet kézikönyve” c. kéziratban fennmaradt munkájában (1). Ebben Hegyi összefoglalja a századelő ill. kora szakirodaimában a vízzel telítődött faanyagok konzerválására talált eljárásokat. A következőket írja: „A földből kikerült faanyagok rendszerint nedvesek. Hogy a további penészedéstől megóvjuk őket, formalinos, vagy karbolsavas vízbe helyezzük, rögtön a kiásás után. Célszerű glicerinnel átitatott szűrőpapírban, vagy vizes moha között szállítani a feldolgozó helyig. A kiszáradt darabokat forró vízben duzzasztjuk, feltéve, hogy az anyag szerkezete megengedi. Mert t.i. előfordul, hogy a fa már annyira elmállott, hogy a legó- vatosabban kell vele bánnunk. Ilyenkor nem érvényesek azok a szabályok, melyeket a faanyag általános kezelésére felállítottunk. Aszerint, hogy a faanyagok milyen állapotban kerültek elő az ásatások alatt, kétféle tisztítási, illetve konzerválási módot különböztetünk meg. Vagy szárazon őrizzük meg a tárgyakat, vagy folyadékban. Ez utóbbit gyenge állapotban levő tárgyaknál használjuk. Ily konzerváló folyadékok: 2%-os formalin, folyékony paraffin vagy 0.96 fajsúlyú alkohol. Oly faanyagoknál, melyek a konzerválást kibírják, azokat legcélszerűbb lassú szárításnak kitenni. Legjobb száraz pincében elhelyezni őket, mindaddig, míg egészen ki nem száradnak. Ezután először enyvoldattal, vagy vízahólyaggal, azután lenolajfirnisz-bcnzin keverékkel, végül gyantaoldattal, v. firniszpetróleummal átitatjuk. Braun már a kiásáskor enyvoldattal itatja át, majd annak eltávolítása után naponta többször vízahólyaggal. Utána ismét enyvoldatot használ, majd lenolajfirnisz-benzin és sellakkoldatos kezeléssel fejezi be a konzerválást. Reid a még nedves tárgyakat petróleummal, majd benzollal itatja. Szárítás után-ha a fa még porhanyós, paraffinbevonatot ad neki. Éspedig úgy, hogy a száraz tárgyakat 70 °C-ra felmelegíti, majd 100-110 °C-os paraffinba mártja, míg az egész felivódik. De ha egyik-másik helyen összecsomósodott a paraffin, azt tűlánggal távolítjuk el, illetve szétolvasztjuk. A paraffinozásnál arra kell vigyáznunk, hogy a tárgy előzőleg jól kiszárított legyen, mert a nedvtartalmú faanyagok télen a nedvesség megfagyása folytán szétre229
