Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálástörténet - Morgós András: Régészeti faanyagok konzerválásának története Magyarországon
peszthetik a tárgyakat. A paraffinozást azokon a helyeken kerülnünk kell, ahol festések voltak! Wavre a faanyagokat úgy konzerválja, hogy a tárgyakat 2 hónapig alkoholban készíti elő, végül lenolajba mártja. Speerschneider a következő keverékben itatja át a tárgyakat, enyhe melegítés mellett: 8 r répaolaj, 1 r viasz, 1 r fenyőgyanta, 2 r benzol. 2 órai melegítés után 4 napig selyempapírba burkoljuk a tárgyakat, majd nyílt lángon a felesleget felitatjuk. Lehet a tárgyakat timsóoldatban is főzni, 2 óra hosszat, majd az esetleges kristályoknak vízzel való eltávolítása után lenolajjal, majd firnisszel, v. benzingyantával, v. sellakkal, esetleg enyvoldattal átitatni. Kemény fatárgyakat glicerinnel áztassunk át és szárítsuk. Puha tárgyakat vízfürdőn 92-94 °C-on, 2-20 órán keresztül átitatunk 4 r timsó, 1 r glicerin és 1 r víz keverékében. Az oldat sűrűsége 38-40 °Bé = 1.35 legyen. Végül sellakkal átitatjuk. A nem- vagy kissé kidolgozott fákat glicerinnel többször átitatjuk s aztán a timsó- glicerin oldattal kezeljük. Végül glicerinnel átitatjuk. Puha fáknál vagy díszítéseknél az eljárás más. A tárgyat 80-90 °C-ra felmelegítjük, majd 12-30 órán keresztül tömény timsóoldatban áztatjuk. A timsó esetleges kikristályosodását lemossuk vízzel, a tárgyat kiszárítjuk, aztán lenolaj és terpentin keverékében áztatjuk, addig, amennyit fel tud szívni. Végül matt lakkal bekenjük, illetve keményebb tárgyakat kreosottal, vagy lenolaj és karbolineum keverékével”. Sajnos Hegyi munkájában nem tünteti fel a sokszor névvel is említett eljárások szakirodalmi forrásait. Időrendben a következő publikációkat Szalay Zoltán írta. Ezek az 1952-es évben megjelent „Konzerválás és restaurálás kézikönyvében” és az 1954-ben megjelent „Régészeti kézikönyvben” találhatók (2, 3). A közlemények részletesen foglalkoznak a nemzetközi tapasztalatokkal. Kiemelik, hogy a konzervátor munkája már az ásatásnál megkezdődik, és fontos, hogy a fatárgy ne száradhasson ki, ezért nedves mohába, homokba, posztóba takarását ajánlja. Megkülönbözteti a helyszíni és a műhelyben végzett konzerválást. Ha nagyon mál- lós a faanyag, akkor a helyszínen kell konzerválni. Erre a célra vízzel elegyedő oldószerben (alkohol, aceton, metanol) oldott gyantát (sellakk) vagy celluloid oldatot, paraffint és viaszt ajánl. A helyszíni paraffinos és viaszos konzerválás a következőképpen végezhető: A kibontott fa felületét levegőn száradni kell hagyni vagy forrasztólámpa lángjával enyhén átmelegítve szárítani. A meleg tárgyra forrasztólámpával megolvasztott paraffint kell csepegtetni majd ezt a fa felületébe belemelegíteni. Mindezt addig kell folytatni, míg a fa szívóképessége tart. Erősebb megtartású faleletek helyszíni kezelésére a paraffinos vagy viaszos eljárás mellett forró enyves átitatást is ajánl. A restaurátor műhelybe beszállított, vízzel telítődött fatárgyak paraffinos konzerválása 80-90 °C-ra melegített paraffin-fürdőben történik mindaddig, amíg a tárgyból levegőbuborékok szállnak fel. A kivett tárgyról a paraffinfelesleget lecsurgatják és flanellal letörlik, vagy a függőlegesre állított tárgy felületéről kihűlés után Bunsen- lánggal felülről lefelé haladva leolvasztják. Paraffinos eljárással konzerválták a Rudabányán előkerült bányafákat. A paraffinos eljárásról Szalay a következőket írta: „...sokan használják nálunk egyszerű volta miatt. Ha nedvesen helyezzük a tárgyat a fürdőbe és a nedvesség teljesen eltávozik, a tárgy rendszerint megrepedezik vagy megvetemedik. Ha pedig a nedvesség nem távozik el, akkor az első fagy szétvetheti, sőt a tapasztalat szerint meg is penészedik. Mindezek mellett a színét meglehetősen meg230
