Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - T. Bruder Katalin: Egy késő római hídfőállás mázas edényeiről, s a kerámia-restaurálásról általában
EGY KÉSŐ RÓMAI HÍDFŐÁLLÁS MÁZAS EDÉNYEIRŐL, S A KERÁMIA-RESTAURÁLÁSRÓL ÁLTALÁBAN T. Bruder Katalin Összefoglalás: A kerámia-restaurálásban nagy gyakorlattal rendelkező szerző elénk tárja tapasztalatait római mázas kerámiák restaurálása kapcsán az anyagában színezett gipsz, illetve a különféle kieégszítési, festési módok alkalmazásáról. A szilikát konferencia alkalmából felvet néhány, a restaurátorokat érintő etikai és egyéb problémát, melyekre főként a kerámia-restaurátorok reflexióit várja. Mi, akik múzeumban dolgozunk, tudjuk, hogy milyen ritka lehetőség mázas római kerámiával, ráadásul kiegészíthetővel dolgozni. Amelyekről most szólok, nem úgynevezett „kóbor darabok”, hanem valódi, lelőhelyes, ugyanabból a típusból több méretben is előforduló, szinte készletszerű mázas római kerámiák. A válogatás során sokkal több edényre utaló töredéket találtunk, mint amennyit kiegészíthettünk - köztük olyanokat is, mint például belülről mázazott kancsó, kisebb-nagyobb tálak, stb. Sajnos az ásatási területen korábban folyt földmunkákból adódóan, ezekhez nem volt annyi töredék, hogy a kerámiákat biztonsággal - etikusan rekonstruálhattuk volna. A töredékeket PVB alkoholos oldatával ragasztottuk, a mindenki által ismert technikával (az oldószer Bunsen lánggal való kiégetésével). A mi műhelyünk még ma is az anyagában színezett gipsszel való kiegészítést alkalmazza, bár tudtommal egyre jobban elterjed a fehér gipszes, felülfestett kiegészítési mód, s ennek nemcsak a festékek beszerzésének nehézsége az oka.- Véleményem szerint az anyagában színezett gipsz - bár valóban kissé nehezebb vele dolgozni, nagyobb gyakorlatot, figyelmet és gyorsaságot kíván - sokkal alkalmasabb a régészeti kerámiák hiányainak pótlására, mert anyagszerűbb, a felülete porózus, s ezáltal frissebb, kifejezőbb a megjelenése. Az. is a fenti módszer előnyei közé sorolható, hogy az így helyreállított kerámia kevésbé sérülékeny, mint a felülfestett, s a tömör, sima, homogén felületek nem nagyon illenek a zömükben rusztikus megjelenésű, porózus régészeti kerámiához. Ebben az esetben a gipszet vasoxiddal, égetett, valamint natúr sicnával és umbrával színeztem. A hagyományos módon (plasztilin fromára) felrakott, majd kifaragott gipsz kiegészítéseket a kívánt helyeken, ahol mázat kellett imitálni, Plextolos temperával, tupfolva festettem meg. Ez alatt a máz színének és textúrájának hangulati visszaadását értem olyan módon, hogy a különböző árnylatú festéket szivaccsal való ütögetéssel hordjuk fel, s ezzel a nem teljesen tiszta, szemcsés római mázhoz jól illeszkedő - illúziókeltő - felületet alakíthatunk ki. A máz fényét Plextollal való lekenéssel utánozzuk. Mint az köztudott, a római dörzstálak belsejében, az alján, beleégetett apró kavicsot, vagy kőzúzalékot találunk, ami annak idején a dörzstál jobb használhatóságát, hatásfokát szolgálta. Ennek az utánzása történhetett volna úgy is, hogy az eredetihez hasonló kövecskéket építünk be a gipszbe olyan módon, hogy azokat megfelelő helyen enyhén a plasztilinba nyomjuk, majd ezután hordjuk fel az anyagában színezett gipszet. Ennek a módszernek hátránya, hogy egyrészt meglehetősen nehéz a megfelelő méretű és minőségű kavicsot begyűjteni, másrészt a formának igen pontosnak kell lennie, mert a kavicsok miatt az utólagos korrekció, faragás alig-alig lehetséges. Előnye, hogyha megfestettük, s a kavicsokat megtisztítottuk (mivel a felületük minden esetben vékony gipsz-szennyeződést kap), a rekonstrukció nagyon szép lesz. A másik módon is - ame45
