Műtárgyvédelem 22., 1993 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Morgós András: Új lehetőségek és irányzatok az üvegrestaurálásban : a törésmutató és a láthatatlan ragasztás, kiegészítés; kötésközvetítők; szilikon negatívvétel; műgyanták sárgulása
donsággal rendelkező műanyagot próbáltak ki az üveg konzerválásban-restaurálásban (24). Adhézió és kötésközvetítők Szerves polimerek üvegfelületeken történő adhézióját az elmúlt 30 évben gyakran tanulmányozták(25-28). A tárgyalt adhéziós mechanizmus magába foglalja a mechanikai, adszorpciós, diffúziós, elektrosztatikus és kémiai erőket. A legtöbb figyelmet az adhézió adszorpciós elméletének szentelték, amely szerint egy ragasztó molekulája ad- szorbeálódik a felületre és ott van der Waals erőkkel (fizikai szorpció) kötődik a felülethez. Az elmélet szerint a ragasztó kötődésének erősségét meghatározza a felület nedvesítésének mértéke. Ezt követően kémiai kötés vagy dilfúzió jöhet még létre, növelve a kötés erősségét. Az üveg konzerválásban-restaurálásban használt ragasztóknak erősen kell kötődniük az üveg felületéhez és ehhez az üvegfelületet jól kell nedvesíteniük. Az üvegfelületet ragasztás előtt a jó kötődés végett tisztítani kell. A tiszta és teljesen száraz üvegfelületet csaknem mindenféle ragasztó könnyen nedvesíti. Azonban a gyakorlatban ilyen üvegfelület nem létezik, mivel az üvegfelület erősen higroszkópos, ezért a légszáraz üvegfelületet egy nagyon vékony vízmolekulákból álló réteg takarja. A hidro- génhídkötésre nem hajlamos folyadék halmazállapotú szerves anyagok (pl. ragasztók) nem terülnek szét könnyen (nem nedvesítik könnyen) a vízmolekulákat tartalmazó üvegfelületet (27). A nedvesítés elősegíthető, ha a légnedvesség kisebb, ezáltal kevesebb vízmolckula „tapad” a felületen, a ragasztó könnyebben tud szétterülni. A ragasztó az üvegfelülettel ún. másodlagos kötést alakít ki. Ez a kötés, mivel nem kémiai kötés, könnyen fel is bontódik. Ez bekövetkezhet vízmolekulák hatására vagy a törésfelületre migráló alkáli ionok és a víz kölcsönhatásából képződött hidroxidok hatására. Minden műanyag film kisebb vagy nagyobb mértékben átengedi a levegőben található vízmolekulákat (vízgőzt), ezáltal a ragasztott üvegfelület pórusaiba is eljutnak a vízmolekulák. A felületi pórusokban lévő alkáli ionokkal a vízmolekulák alkáli-hidroxid oldatokat képeznek, amelyek higroszkóposságuk folytán még több vízmolckulát vesznek magukba. A polimerek adhéziós kötődése az üvegfelülethez növelhető ún. kötésközvetítők (felületkezelők, finiselők, tapadásjavítók néven is ismertek) alkalmazásával. A kötés - közvetítők fizikai kölcsönhatás, vagy kémiai reakciók létrejöttével módosítják a szubsztrátum (üveg) felületét és ezáltal megnövelik a felület és a ragasztó kölcsönhatását, kötődését. A legtöbb kötésközvetítő a molekulájában két különféle funkciós csoportot tartalmaz. Az egyik funkciós csoport reagál az üvegfelülettel, míg a másik a polimer ragasztóval, ezáltal mintegy hidat alkotva növeli a ragasztás kezdeti adhézió- ját, valamint az adhéziós kötődés stabilitását. Üvegre kötésközvetítőként használhatók foszfátok, kromátok, de a legelterjedtebbek az organofunkciós szilánok (29-44). Ezen szerves-szervetlen együttes jelleggel bíró vegyületek általános képlete R-SÍX3 ahol X- az üvegfelülettel reakcióba lépő csoport pl. alkoxi (-OEt; - OCH3) vagy halogén (-Cl), és R a ragasztóval reakcióba lépő szerves csoport (vinil, epoxi, amino, metakriloxi). Jellemző R- csoportok az 1. táblázatban láthatók. 29
