Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Restaurálás - Konzerválás - Lakiné Tóth Ilona: A zászlófestészet kialakulása Magyarországon és a festett zászlók restaurálási problémái
viselte.7 Fia is ezt a címet kapta. Nagy Lajos oklevelében Meggyesi Miklóst „cimerarius noster”-nek nevezi.8 Az eredetileg hadijelként született címerek megjelennek az ékszereken, lószerszámokon, ruhákon, házi felszerelési tárgyakon, bútorokon, kárpitokon, edényeken. A címerfestők felkészültségéhez hozzátartozott a heraldika szabályainak és az adott anyagban megvalósítható formáinak ismerete.9 Mátyás korában, a környezet pompájával lépést tartott a zászlók díszítése és festése is. Ezek rendszerint selyemből készültek, arannyal, ezüsttel hímezték vagy festették a keresztet, a királyi címert, a jelmondatokat.10 A zászló ajándékozása mint kitüntető jelvény szokás volt. Bécs város ajándékozott az uralkodónak egy bíborzászlót. Ez okból 1488-ban Hans Rad bécsi festőt megbízták, hogy Mátyás és Beatrix címerét a zászlóra ráfesse.11 A XV. század címerábrázolásainak mind a művészi, mind reprezentatív szerepe egyre gyakoribb. A címeres levelek, a síremlékek, az építészet, az ötvösművészet és a berendezési tárgyak mind azt mutatják, hogy az arisztokrácia szolgálatában a mesteremberek olyan csoportja állt, amelynek - az általuk művelt művészi ágtól és mesterségtől függetlenül - az egyik legfontosabb feladata a címerábrázolás volt. Ipar és művészet között a XIV-XV. századi Európa még nem ismert határvonalat, így megrendeléseikkel, mind „a királyi parancsára történtekkel, mind a magánosok, a városi mesteremberekhez fordultak. A XV. század második felére bizonyos konkurencia is kialakult a művészek között, de a kézmővesség más ágaihoz viszonyítva csak később vált szükségessé a korlátozásuk. Az első művészeti céhek kialakulását a XV. század elejére tehetjük.13 A címer és a zászlófestés lényegében nem tartozott a képzőművészet és ábrázolásművészet körébe. Ezek dekorációs, iparművészeti feladatok voltak. A középkori céhbeli képírógyakorlat ezeket a munkákat szorosan egybekapcsolta a komolyabb, festői feladatokkal. 4 A XVII. században a festett címerek és zászlók még a szerényebb temetésekhez is jártak. Vagyoni helyzetnek megfelelően selyemből, vagy finom len, vagy pamutvászonból készítették ezeket (Bakacsin zászló).15 Figurális ábrázolásuk miatt a zászlófestészetet komoly feladatnak tekintették, ami művészi felkészültséget is követelt. A műfaj kapcsán bizonyos specializálódás kezdett kialakulni. A figurálisán festett zászlók olykor nem temetési, hanem hadizászlók voltak, a halottas zászlónak megfelelő megoldással és kivitelezéssel. Természetesen arcképfestők is foglalkoztak zászlófestészettel. A neves császári udvari festők, Christian Kner és Gaspare Della díszzászlót készített Batthány Ádámnak.16 Német képírókat elsősorban Erdélyben, a protestáns főurak alkalmaztak. Ezek a képírómesterek - ha nem is voltak kiemelkedő művészek - országról országra járva terjesztették a festészet korszerű vívmányait, az új formanyelvet, az ideológiai célkitűzéseknek már bevált megoldásait. A század második felében megindult helyi, a honi művészeti tevékenység újjáéledése. A mesterek nagy része még a középkori céhszabályoknak megfelelően dolgozott. Dekorációs feladatokat még a XVII. századi Ausztriában is festők oldották meg. Go- nodolok itt a címerfestészetre, zászlófestésre, díszletfestésre stb. A munka anyagi feltételei Ausztriában és Magyarországon nagyjából azonosak voltak, és a munkabérek is megegyeztek.17 A kézműves és a művész szerepe még ekkor sem vált szét. A festőket ebben az időben képírónak, mesterségüket képírásnak nevezték. A festő, festés, festőművész elnevezés csak a XVIII. század végén a polgárosodással jelenik meg. „Ha valaki olyan munkát kapna, amelyhez nem ért, s amiben a másik képíró jártasabb (pl. zászlófestészet) köteles a munkát átadni.”18 86
