Műtárgyvédelem 21., 1992 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Tanulmányok - Tímárné Balázsy Ágnes: Múzeumi textíliák mosása
MÚZEUMI TEXTÍLIÁK MOSÁSA Tímárné Balázsy Ágnes Összefoglalás: A textíliák mosásának a konzerválásban kettős célja van: a szennyeződések eltávolítása és a textil lágyságának, puhaságának, rugalmasságának visszaadása. A mosás a leghatásosabb, a legolcsóbb és a restaurátor egészségére teljességgel veszélytelen folyadékkal, vízzel történik. A vízhez adagolt felületaktív (mosóaktfv) és egyéb adalékanyagok növelik annak mosóképességét. Különböző alapanyagú, állapotú és különbözőképpen szennyezett textíliák mosásához más és más összetételű mosóoldatra és mosási körülményekre van szükség, amelyek kiválasztásához számtalan szempontot kell figyelembe venni. Ezeket tekintjük át a tanulmányban. 1. Etikai kérdések A szennyeződéseket gyakran illetik azzal a definícióval, miszerint a szenny olyan anyag, mint a többi, csak épp nem a megfelelő helyen. Ezért azután természetesnek tűnik az. az emberi törekvés, ami arra irányul, hogy a „nem megfelelő helyen lévő anyagot” hordozójáról eltávolítsa. Hozzájárul a századunkban oly jellemző „mosási lázhoz” az a higiéniai és esztétikai szemlélet, amely viseleti és háztartási textiljeink kezelését jellemzi. Azok a múzeológusok vagy restaurátorok, akiket a múzeumi textiliák mosásánál ugyanolyan higiéniai és esztétikai szempontok vezérelnek, mint amilyenek a háztartási textilek kezelésére jellemzőek, nem járnak el helyesen. Sok, a textiltárgy funkciójára és történetére vonatkozó információt veszíthetnek el, különösen akkor, ha azok részletes dokumentációjáról sem gondoskodnak a mosás előtt. A mosás ugyanis, a többi tisztítási eljáráshoz hasonlóan, visszafordíthatatlan folyamat. A régészeti textilleleteken található, a talajból származó anyagok ismerete rendkívül sokat segíthet a textil állapotának meghatározásában. Először is a talaj vízoldható sóinak savas vagy lúgos kémhatása miatt: savas közegben a cellulóz alapú szálasanyagok (pamut, len, kender, egyéb növényi szálak), lúgos közegben a gyapjúból és egyéb állati szőrből készült textilek szenvednek komoly kémiai károsodást, lebomlást. A selyem a kémhatás erősségének függvényében mindkét közegben károsodhat. Flury Lemberg például, amikor egy nagyméretű színesen szövött részekkel díszített kopt halotti leplet restaurált, amelynek néhány részén a világos lenszövet szinte eredeti épségében, míg másutt barna, töredékes formában maradt meg, feltételezte hogy ez utóbbi területek savas anyagokkal érintkeztek. Mennyivel könnyebben igazolná azonban elméletét, ha a régészek mintát vettek volna a különbözőképpen károsodott részek szennyeződéseiből, mielőtt azokat a restaurátorok mosással eltávolították. Meghatározók természetesen a régészeti textília, illetve egyes területeinek állapotában a test lebomlási termékei, elsősorban a gyomor körüli részeken, amelyekből nemcsak a textil állapotára, hanem a halottra vonatkozólag is sok információt lehet nyerni. Gyantás anyagok, különböző fémek korróziótermékei felvilágosítást adhatnak a temetkezés körülményeire, de jelen lehetnek még a textilián eredeti kikészítő anyagok is, ha az száraz körülmények közül kerül elő. Ezek közül is sok eltávozhat a mosás következtében. A nem régészeti textileken egy sor olyan, a funkciójukra utaló szennyező folt van, amely, ha megőrzésre talán nem is minden esetben, de feljegyzésre feltétlenül érdemes. Azt hiszem, alig van már olyan restaurátor Magyarországon, aki valamelyik képzés keretében ne hallotta volna tőlem a „pabuji festmény” tisztításának tanulságos esetét. Ezt a történetet nem csak azért szeretem, mert tanulságos, hanem azért is, mert a restaurátornak kellő bátorsága volt ahhoz, hogy egy cikkben önkritikát gyakoroljon. A történet 153
