Múzeumi műtárgyvédelem 15., 1986 (Központi Múzeumi Igazgatóság)
Serck-Dewaide, Myriam: Szoborrestaurátorok képzése
Végül a restaurálási gyakorlatot, az első időben, egy-egy- szerű problémából kiindulva, kisméretű tárgyon kell megkezdeni, például: egy XVI. századi flamand oltárfal töredékén, amely konzerválási próblémát vet fel, de nincs átfestve. így kell megközelíteni a fertőtlenítésnek, a hordozó szilárdításának, a rögzítésnek, a dokumentálásnak és esetleg a retusálásnak problémáit. Ugyanilyen módon kell megkísérelni kőtárgyakon előforduló egyszerű problémák megoldását. Minden hallgató dokumentálja és a befejezésig viszi munkáját. Ezzel egyúttal beavatást nyer a kutatás és dokumentálás gyakorlatába is. A harmadik év a műhelymunka egy fontosabb részéből, összetett struktúrájú átfestett műtárgyak restaurálásából áll. Minthogy az idő túl rövid ahhoz, hogy minden tanuló a restaurálás teljes műveletét végrehajtsa, rotációt szervezek mégoly módon, hogy mindegyik tanulónak egy vagy két hónap álljon rendelkezésére olyan tárgyakon, amelyeket didaktikai értékük alapján választunk ki. Ezek a műtárgyak általában több éven át egyfolytában használhatók. Célunk, hogy előmozdítsuk a kapcsolatfelvételt a kezelési technikák legtöbbjével, valamint az, hogy a különböző korszakokból származó, legkülönböző rendeltetésű anyagokra vonatkozó megoldások példáit maximális mértékben megismertessük . Az utolsó évben a hallgatóknak, a rendelkezésükre álló időtől és képességeiktől függően, két különböző gyakorlati munkát kell végrehajtaniuk; az egyiket kőtárgyon, terrakottán, vagy gipszen; a másikat polikróm fán. A tanulmányi ciklus egy kiválasztott téma tudományos kutatásával fejeződik be. Úgy vélem, hogy egy színvonalas termelőműhelyben eltöltendő ötödik tanulmányi év nélkülözhetetlen tapasztalati elem lenne abból a szempontból, hogy a hallgató megszerezhesse a polikróm szobrok kezeléséhez szükséges szakképzettséget. 140