Múzeumi műtárgyvédelem 15., 1986 (Központi Múzeumi Igazgatóság)

Kastaly Beatrix: Könyv- és papírrestaurátorok képzésének helyzete és problémái Magyarországon

KASTALY BEATRIX KÖNYV- ÉS PAPiRRESTAURÁTOROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS PROBLÉMÁI MAGYARORSZÁGON A könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban és magánrestau­rátorként ma Magyarországon dolgozó könyv- és papirrestauráto- rok képzettsége meglehetősen változatos képet mutat, és tükrözi azt a kb. 30 éves folyamatot, melynek során ez a tevékenység Ma­gyarországon kialakult, elterjedt és fejlődött a mai napig. A képzési rendszer és a módszerek alakulásának folyamata még ma sem zárult le, mivel az oktatás eddigi tapasztalatai és a külön­féle intézményeknél jelentkező igények a meglévő formák javítá­sát és újabb formák kialakítását is szükségessé teszik. Az idő­pont alkalmasnak látszik a tapasztalatok leszűrésére és a to­vábbképzés irányainak meghatározására, mivel már tényleges kép­zési gyakorlat van a hátunk mögött, amelynek elemzésével kije­lölhetők azok a pontok, ahol javításra, ujitásra, átalakításra van szükség. Tekintsük röviden át, milyen képzettséggel dolgoznak ma könyv- és papirrestaurátorok Magyarországon, annak előrebocsátá­sával, hogy iskolai középfokú könyvrestaurátorképzés 1981-ig egyáltalán nem volt. Könyvtári területen általánosnak mondható, hogy az érettsé­gi és a könyvkötő szakmunkásvizsga mindig a szükséges, de nem elégséges alapkövetelmény volt. A 60-as és 70-es években egyedül a nemzeti könyvtárban működött restauráló műhely, ahol a könyvtár könyvkötészetében ipari tanulóként a könyvkötő szakmát elsajátí­tó érettségizett fiatalok közül a legügyesebbek, legrátermetteb­bek kerültek át végzett könyvkötőként a könyvrestauráló műhelybe, ha volt hely. A könyvtár másik, hirlaprestauráló műhelyében is érettségizett könyvkötők dolgoztak a 70-es évek elejétől kezdve, és a könyvkötészetben is volt módjuk szakmailag továbbfejlődni és a restaurálás gyakorlati alapelemeit elsajátítani az ügyes és 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom