Múzeumi műtárgyvédelem 8., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Varga Péter: Egy XVII. századi karabély restaurálása
másik végén vasból lévő hüvely helyezkedik el, belső menettel, ez a tisz- titószerelék becsavarozására szolgál. A tárgyalt díszfegyver körtefából készült® tusáját elefántcsont, ^ csont és gyöngyház5 berakások diszitik. Készítője jó arányérzékü, a csont minden csinját-binját ismerő mester lehetett. A tárgy egészére jellemző a nyugati motivumkincs. ® Groteszkeket, emberi alakokat, állatokat (kutya, nyúl), virágokat, indadiszeket, gránátalmát találhatunk rajta, melyek hol csontba, hol gyöngyházba vannak vésve. Egyes felületek díszítéseit vésett keretek vagy csontkeretek övezik. A szintén díszített talplemezt szaruból készítették. A végrészeket helyenként ornamentális szegélydiszitmény zárja. Karabélyunk lakatszerkezetéből a szokásos dióház hiányzik, s a dióról is elmaradt a biztositódugasz. A serpenyőfedél egyben van az acéllal, s a serpenyő is egy darabból áll. A vizsgálatok során kiderült, hogy a gazdagon díszített farészek készítése időben a XVII. század végére tehető. Mesterjegye nincs - ezt általában a csövön jelzik. A darab valószínűleg sziléziai német készítésű. Itt ez idő tájt igen nagy fegyverkészitő műhelyek működtek. E területről több fegyver maradt fenn, hasonló díszítéssel a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Ermitázsban és más európai múzeumokban is. A cső és kovás lakatszerkezete azonban minden bizonnyal a XVIII. század elején készült. E feltevést az is indokolja, hogy a műhelyek mesterei mindig egységes, szervesen összeillő fegyverek készítésére törekedtek. A lakatlemez körvonalát a fában csonttal díszítve keretez- tek, ami a lemez formáját is megmutatta. Itt a diszitmeny a lemez körvonalát nem követi. A lakatfészek helyén utánfaragás nyomai láthatók. Ez is arra utal, hogy ez a szerkezet később, a XVIII. század elején kerülhetett a fegyverbe. A restaurálást az állapotleírás előzte meg, amelyet restaurátorlapon is rögzítettem. Ezt az állapotot fényképen is dokumentáltam. A fegyver kovácsoltvas részeit a korrózió® erősen megtámadta. Az állás folyamán a talaj felszínéről leszivárgó nedvesség és a talajvíz a vas-oxidot éppúgy beleoldotta a csővel érintkezésben lévő faágyazatba, mint a csontcliszit- ményekbe, erős feketedést, illetve bámulást okozva. A megfeketedett fa- részek néhol annyira meggyengültek, hogy a feltárás, mozgatás folyamán sok darabjuk kitöredezett. Egyes enyvvel ragasztott csont- és gyöngyházrészek elváltak ágyazatuktól, kipotyogtak, több el is veszett. A tusa és ágyazata a nyomás hatására kettétörött. A lakat alaplemeze Ívesen deformálódott. A rajta lévő tausirozást® néhol megtámadta a korrózió, s a benne lévő tausirozás egy része is meglazult és kihullott. A lakat egyes részei erősen korrodálódtak, a cső elhajlott, az ágyazat több helyen széttöredezett, ami a benne lévő díszítmények összetörését, kiesését eredményezte. A tusa kezdeténél lévő csőfarnyulvány ágyazata széttörött. A tusa alsó része az elefántcsont diszités mellett hosszában megrepedt, igen sok kisebb-nagyobb elefántcsont körlapocska kiesett és elveszett. Az egész farészen 220 darab hiányzott e lapocskákból. A gyöngyházrészekből nyolc nem került elő. Néhány csontlapot még szegecsekkel is megerősítettek a ragasztáson kívül. Egyes nagyobb csontfelület.ek a rozsdától teljesen átitatódtak. A berakások közti farészek egy része, főleg a tusán, a nedvesség hatására felszálkásodott, lepusztult. A feladat az volt, hogy ezt a karabélyt úgy restauráljam és pótoljam, hogy ne szenvedjen további károsodást, megóvjam a romlástól, de csak 98
