Múzeumi műtárgyvédelem 8., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Varga Péter: Egy XVII. századi karabély restaurálása
alkalmazásával érik el. Terpentinnel fehérítik, festékoldatokban főzve szinezik. Az elefántcsontok utánzatai: növényi elefántcsont - elefántcsont pálma, dióféle gyümölcsének magja; celluloid - növényi rostból állítható elő; ivorit - litográfia nyoma, elefántcsont utánzatra; vegetalin - 8,6-9, 6 százalékos tejsavtartalmu tejsavkészit- mény. Az elefántcsont hajlitására több kisérlet történt: borecetben, mésztejben puhi- tás (6 rész légenyvsav. 15 rész fluorsav, keményités konyhasóban /foszforsavval is puhitható/). (Ráth) 5. A gyöngyház a nagy kagylók héjának és bizonyos tengeri csigák héjának a belső rétege. Fő ismertető jegye, hogy színjátszó. Vannak egészen fehéresek és a szivárvány minden szülében pompázók is. Ez azonban nem a festékszinek keveredéséből adódik, hanem a gyöngyházrétegek finom kicsi lemezkéiríek egymásra rakodásából, fénytörés és visszaverődés után keletkezik. Ezek a lemezek a kagyló felületével nem párhuzamosak. Állományuk szénsavas mész, kevés szerves anyag. Gyöngyhalászok gyűjtik, fo lelőhelyei: a Perzsa-öböl, a Vörös-tenger, a Zuli-szigetek, Borneo, a Fülöp-szigetek, a Panama-öböl stb. A legjobb minőségűek a manranillaiak, a ma- kasszáriak és a déltengeriek. Ezeket a fehérek és a feketék csoportjába osztják. Vastagságuk, nagyságuk igen változó. A folyami gyöngykagyló is szép gyöngyházat szolgáltat. A Nautilus Pompilius turboolearius héjait is használják gyöngyház előállítására. Készítésénél a külső héjat eltávolitják, s a megmaradt belső réteget sokféle célra dolgozzák fel (késnyél, tálca, berakás). Mesterségesen is előállítható zselatin és gyöngyszesz (essence d'orient) egymásra rétegződésével. (Pallas nagy lexikona) 6. Nyugati motivum az ember- és állatalakok elhelyezése az ornamentális diszitmények között. Ezzel szemben a keleti motivumkincsben emberábrázolás nem szerepelhetett. Itt főleg az ornamentális diszitmények - alma, virágdisz - terjedt el. 7. Sátorlemez - sátor formájáról kapta nevét - a XVIII. században kedvelt volt, de a XIX. században elhagyták.' Szerepe a lakat rögzítése volt az ellentétes oldalon. Ez cizellált, néha domborított lemez. A XVII. és a XIX. században ennek szerepét a csontgyürü betétek - csavar alatt lévő alátétek - töltötték be. 8. A vas és az acél a leghajlamosabb a korrózióra. Levegőn az oxigén és a nedvesség hatására rozsdásodnak. A talajban ez a folyamat a sótartalom miatt felgyorsul. Ahol a földben lévő tárgyat több levegő éri, ott alakulnak ki az anódos részek, ahol kevesebb, ott a katódosak. így tehát létrejön a helyi elem, az elektrolit a talajvíz. Az anódos részen vas^-kloriddá alakul a fém, mig a katódon hidrogén fejlődik. Tömött talajban a kénbaktériumok gyorsítják a folyamatot. A savanyú, homokos talaj jobban árt, mint a tömör, lúgos talajok. (Plenderleith, Werner) 9. Tausirozás. Nem nemesfémbe nemesfémet ágyaznak be. E technika eredete Damaszkusz, már ott is fegyverkovácsok művelték. Később a fegyverkészitésen kívül is teret hódított. Legkiválóbb művelői az indiaiak, többféle módszerük van. 10. Kezdetben a fát polivinil-acetát, illetve polimetil-metakrilát oldattal erősítették, amelyeket csak kis koncentrációban alkalmazhattak, igy nem jutott a tárgyba a kellő mennyiség. Száradáskor ennek jó része is a felületre vándorolt. Haladást jelent az epoxigyantás és a poliészteres átitatás, melyekhez nincs szükség oldószerre, mert a térhálósitóval és gyorsítóval bekevert kis viszkozitású anyagot itatják be, ami a tárgy belsejében polimerizálódik. (Plenderleith) 104
