Múzeumi műtárgyvédelem 7., 1980 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Szurdoki Zsuzsanna: Fatartalmú archív nyomópapírok vizsgálata és korának meghatározása a tárolás során bekövetkezett fizikai és kémiai változások alapján
1. A vizsgálatok ismertetése Rostanalizis A gyűjtött mintákat nyersanyagösszetételük meghatározása céljából kvalitatív és kvantitatív rostanalizisnek vetettem alá. A kvalitatív rostanalizis a rost keverékben levő egyedi rostoknak a származásuk és feldolgozási módszerük szerinti azonosítását jelenti, mig a kvantitatív rostanalizis segítségével a rostkeverékben lévő különböző rostfajták sulyrész aránya állapítható meg. * A rostanalizis mikroszkóppal, megfelelően előkészített preparátumok vizsgálatával történik. A rostok származása morfológiai jellemzői és a különböző reagensekkel adott festési reakció alapján állapítható meg. Egy bizonyos rostfajta részarányának meghatározása' a mikroszkóp szemlencséjéhez illesztett fonálkereszt segítségével, a rostpreparátum szisztematikus átnézete során, a fonalkereszt metszéspontját érintő, már tisztázott eredetű rostok megszámlálásán és a sulyfaktor meghatározásán alapul. A morfológiai vizsgálatok során azt tapasztaltam, hogy a régebbi évtizedekből származó újságok rostjai külső behatásra (lándzsatüvel történő szétbontás) könnyebben törnek. Megfigyelhető, hogy ezek a rostok többnyire eleve töredezettek, felületükön számos repedés található, mig a kevésbé öreg papírok rostjai viszonylag épek. A továbbiakban meghatároztam a papír nedvességtartalmát, hamutartamát, négyzetmétertömegét, vastagságát, szakítószilárdságát, repesztőnyo- mását, hajlitgatási, illetve kettőshajtogatási számát, felületi pH-értékét, a vizes kivonat pH-értékét a megfelelő szabványok alapján, valamint a minta karboxil-esöpört tartalmát a következőképpen: A karboxil-csoportok mennyiségének meghatározása A vizsgálati módszer azon alapul, hogy a cellulóz karboxil-csoportjai nátriumhidroxid oldattal reakcióba lépnek. A felesleges nátriumhidroxid pedig sósavval visszatitrálható. A mintamennyiségből a vizsgálathoz vett mintadarabokat kb. 5x5 mm nagyságú darabokra tépkedtem. 10 g + 0, 1 g abszolút száraz anyagnak megfelelő mennyiséget 250 cm^ térfogatú csiszoltdugós Erlenmeyer lombikba mértem, majd hozzáadtam 200 ml 0, 1 n NaOH oldatot. A lombikot visszafolyós hűtővel összeszerelve 60 percig forraltam. Közben ügyeltem arra, hogy a tépett mintamennyiség a lúgban jól elkeveredjék. Ennek elősegítése céljából a lombik tartalmát többször összeráztam. Ezután az oldatot 20 + 2 C°-ra lehűtöttem. A lombikot előzőleg lezártam, hogy a rendszerbe CC>2 ne juthasson. Az oldatból 40 ml-t 0, 1 n HC1 oldattal (f: 1, 008) potenciometrikus utón megtitráltam. Az ekvivalenciapontot a titrálás folyamán bekövetkező koncentráció változásokra érzékeny elektród (un. indikátor elektród) potenciáljának mérésével állapítottam meg. Erre a módszerre az oldat sötétbarna színe miatt volt szükség, mivel egyéb indikátor használata esetén (pl. metilvörös) az ekvivalenciapontban bekövetkező szin- átcsapás nem lett volna észlelhető. A potenciometrikus titrálások során a titráló-folyadéknak a titrálandó oldathoz való adagolása után meg kell várni, amig az oldatban az egyensúly beáll és az indikátor-elektród potenciálja felveszi az egyensúlyi viszonyoknak megfelelő értéket. Ennek elérése után a potenciál időben tovább 67
