Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Vozil Irén: Egyiptomi múmiakoporsók összehasonlító vizsgálata és restaurálása
amellyel kitöltötték a koporsó belső terét; a bepólyált mumiatest maga gyapotvattával vastagon bélel anginlepedőbe volt bevarrva. Hiányzott a fából megmintázott orrhegy és a koporsóalj fejrészénél az oldallap peremétől lefelé egy 3x8 cm-es darab. A múmia koporsóból való kiemelése úgy történt, hogy az összevarrt angint a varrásnál felfejtettük, majd a múmiát az anginnál fogva hatan kiemeltük és egy deszkalapra helyeztük, végül vastag kartonlappal átcsúsztatok egy deszkalapra helyezett, nylonnal letakart felfújt gumimatracra. A mumiapólya aránylag jó állapotban volt. A pántok a lábrésznél helyenként meglazultak, egyes részeken kitöredeztek. Elől a nyakrésznél a múmiát valaki megbontotta, mert a pólyát takaró huzat, valamint a pólya is fel volt szakitva. A pólya felszakitása feltehetően rablási szándékkal történt, a testre, különösen a nyaki tájakra helyezett ékszereket, amuletteket vehették le. Erre utal a kartonázsmaszk és a melldisz hiánya is. A nyíláson keresztül látható a múmia csigolyája, a helyéről elmozdulva. A fejet a törzzsel a tarkórészen csak a pólya huzata tartja össze. Hogy a hátán is sérült a pólya, arra a gyapotvattán maradt textil- és bőrfoszlányok és a gerincből származó csontdarabkák utalnak, A kései kori mumiakoporsó A koporsó felületét por és egyéb rátapadt szennyeződés borította. Az I. sz, koporsóhoz hasonlóan az illesztések itt is elváltak. A koporsót sok kisebb-nagyobb repedés hálózta be. A koporsófedélen voltak az eredeti szintnél kissé mélyebben jelenkori kiegészítések. A kiegészítések anyaga: kemény, fehér gipsz, melynek felületét simára csiszolták. Az aljon ennél régebbi kiegészítések láthatók, amelyek gyengébb minőségű gipszből készültek, s amelyet az eredeti festett felületre is rákentek. Ezt a kiegészítést temperával befestették. Mindkét kiegészítés elvált a fától, s mozog. A fa hibáit több helyen - különösen a parókánál és a lábrésznél - va- kolatszerü anyaggal hozták szintbe. Minél vastagabb ez a vakolat, annál könnyebben vált el a fától. Voltak helyek, ahol a faalapról levált és csak a törésszélek tartják a felületen, máshol ez a vakolat kiesett a helyéről, A faragott álszakáll hosszanti irányban repedt, az illesztésnél elvált, mozgott. Az arcon a sötétvörös festék az alapozással együtt tasakosán felpu- posodott. A törzs felületén egyenletes, de vékony az alapozás, a festék színei a rárakódott, beletapadt piszoktól tompák. A mellrészen kátrányfoltok, továbbá elszórtan, a festéken is átütő rovar kirepülési nyílások voltak láthatók. Az alj három darabból álló fenékrésze a csapolásoknál meglazult, a lapok az illeszkedéseknél szétnyíltak. Belül a fenéklapra festett istennő alakot hosszanti irányban vastag, szétterült szurokfolt takarta. A fenék lábrészénél nagyobb fahiány. A külső felén, különösen a fejrésztől a csipő vonaláig, nagyméretű, korhadt, rovarrágta járatok, üregek, amelyek 20-30 cm mélyen benyúlnak a fa belsejébe hosszanti irányban. Több helyen a járatok a fenék belső felébe vezettek, másutt pedig nagy, korhadástól származó lyukak keletkeztek. Az oldallapok a találkozási részeknél kitöredeztek, a csapok kilazultak. A durván összeillesztett részeket százas szögekkel rögzítették. Úgyszintén 242
