Múzeumi műtárgyvédelem 6., 1979 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Bucsányi Kálmán: A mosonszentjánosi frank vödör restaurálása és rekonstrukciója
oxidok védő hatása itt jelentkezett legerősebben. A középső illetve alsó részeken a fa teljesen megsemmisült. A dongák hosszát Pusztai Rezső ásatási megfigyelések és mérések alapján állapította meg, s a vödör egyéb méreteivel együtt ásatási jegyzőkönyvben rögzitette. A donga hossza 28 cm, vastagsága 3,5 mm, a donga felső szélétől lefelé vastagodik, a peremtől 4 cm-re eléri az 5-5, 5 mm-t. Szine sötétbarna, egyes részek feketék. Felülete az elszenesedett fához hasonló hosszanti és harántrepedésekkel szabdalt. A fát feltehetően lágy korhadás pusztította. A fatöredékek válogatása A válogatást két szempont szerint végeztük: a/ Felületi elszineződés alapján. Ez főleg a fa közelében lévő fémek oxidáló hatásának tulajdonítható. b/ Szerszámnyomok alapján. A dongákat a mester ferde lapolással illesztette egymáshoz. A lapolási szerszámnyomok alapján megállapítható a donga szélessége. 10 dongánál jól látható a megmunkált felület, 4 donga szélességét nem tudtuk megállapítani, mivel széleik teljes hosszúságúkban sérültek. A többi 19 apró dongatöredék hovatartozását sem lehetett egyértelműen eldönteni. A faanyag vizsgálata A faminták a vödör felső részéből valók. A korábban 1500-as molsulyu poliviasszal átitatott fában ezt a műgyantát 4000-es molsulyura cseréltük, ez utóbbi ugyanis nem zavarja az egyébként is rosszul látszó szöveti felépítést. Kellően előkészített mintákból kézi metszéssel készítettük el a meghatározáshoz szükséges metszeteket, A korábbi makroszkópos és sztereomikroszkópos vizsgálatok alapján eredeti feltételezésünk jegenyefenyőre irányult. A faminta szöveti szerkezetét vizsgálva a két metszetben a tracheidák spirális vastagodása jól látható, igy fenyőféle nem lehet. A fa homogén szerkezete, a tracheidák alakja és elhelyezkedése, a gyantajáratok hiánya, továbbá a tracheidák spirális vastagodása Taxusra utal. (A Basel-Bernesringi 33. sz. sir hasonló vödrének anyaga is tiszafa. ) Elterjedési területét figyelembe véve a vizsgált fa a Taxus baccata, hazánk egykor őshonos fája, melyet kedvező tulajdonságai alapján az őskortól kezdve szivesen alkalmaztak. Víztartó, illetve élelemtartó edényként nem használhatták a Taxus baccata vízben oldódó mérgező alkaloidái miatt. A korábban részletesen leirt feltételezéseinket a vödör rendeltetésére vonatkozóan ez a vizsgálat is megerősítette. A fa konzerválása A vödör faanyagát korábban már tisztították és konzerválták. A földből előkerült tárgy a mi klímaviszonyaink között mindig nagy mennyiségű vizet tartalmaz. A vizes fa kezelésére két mód nyílik:- vagy kiszárítjuk a tárgyat, vagy a vizet fokozatosan kicseréljük: valamilyen telitő anyagra. Rossz megtartású tárgyak esetében veszélyes a száritás, \
