Múzeumi műtárgyvédelem 5., 1978 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Ézsiás István: Festett mennyezetes ágy restaurálása, konzerválása
A növényi gumiragasztók többnyire nyálkás vizes oldatok:- gumiarábikum enyvek: akácfagyanta (kéreg váladék) nagy viszkozitású vizes oldatai,- tragant enyvek: a tragant vizes, nyálkás duzzadási termékei,- alginátenyvek: algák_vizes kivonatai (nátrium-alginát enyvek). Az un. természetes alapú ragasztók vizben általában oldódnak. A ke- ményedésük, illetve a kötés úgy jön létre, hogy az összekötendő anyagok a vizet felszívják és a ragasztási folyamat befejezéseként a viz elpárolog. Ebből adódnak az ilyen ragasztási eljárások bizonyos korlátái. A kész ragasztóanyagok tartalmazhatnak még - az említetteken kívül - más alkotórészeket is, mint pl. természetes gyantákat, műgyantákat, lágyítókat, festékanyagokat, szaporítóanyagokat, töltőanyagokat. A müanyagkémiai kialakulásig a természetes eredetű ragasztóanyagok voltak az egyedüli ilyen jellegű termékek. A természetes (szintetikus) ragasztóanyagok (un. műanyag alapú ragasztók) különleges tulajdonsága elsősorban a nagyobb szakitási szilárdság és a különböző hatásokkal szemben tanúsított ellenállóképesség. E ragasztók jellege és minősége a molekula szerkezeti felépítésétől, polárosságá- tól, oldódásától és egyéb fizikai-kémiai sajátságaitól függ. A ragasztószerek kiválasztásánál döntő fontosságú a ragasztó és a ragasztandó anyag kohéziós tulajdonságainak ismerete, mert a ragasztás .minőségét a kohézió és az adhézió szabja meg. A kialakuló fontosabb ‘kötések az alábbiak:- dipólus kötések: az egyes molekulákban egyes részek elektronokban szegények, más részek elektronban gazdagok. Az ilyen molekulák elektromosan semlegesek ugyan, de a különböző molekulák ellentétes töltésű pólusai között vonzás lép fel, ha a molekulák közel kerülnek egymáshoz;- hidrogén-hid kötések;- van der Waals-féle erők: faanyagok ragasztásánál az atomok közötti, intramolekuláris erők játszanak döntő szerepet; ezek felelősek egyébként többek között az anyag belső összetartásáért (kohéziójáért). A kohéziós erők általában egyetlen homogén fázis - jelen esetben a megkötött ragasztó - tulajdonságait határozzák meg. Az intermolekuláris erők csak bizonyos távolságban hatnak. Ha a fe-i lületen kis (atom nagyságrendű) szabálytalanságok vannak, akkor nem jönl létre közvetlen érintkezés és adhézió. Ezért kell ragasztóanyagokat fo- ’ lyadékká alakítani, amely valamilyen mértani alakhoz képes hozzásimulni az atomnagyságrend tartósságában. Megdermedés, elpárolgás vagy kémiai reakció következtében létrejövő megszilárdulás után a ragasztó az összeragasztandó felületek között erős kötési réteget (filmet) képez. Az adhéziós erők az egymással szemben fekvő heterogén anyagfelületeket tartják össze. Kevés kivételtől eltekintve adhézió alakul ki a ragasztóanyag és az összeragasztott felületek között. így tehát az adhézió határozza meg azt, hogy milyen mértékben tapad a ragasztóanyag a ragasztandó felülethez. A ragasztóanyagok az alábbiak szerint csoportosíthatók:- tapadó ragasztók: (Haftkleber): a szubsztrátum elroncsolása nélkül kioldható, enyhe, nem fajlagos ragasztó (pillanatragasztó),- ömledékragasztó (Schmelzkleber): megolvadó gyanták (pl. fenyő50
