Múzeumi műtárgyvédelem 4., 1977 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Somlósi Éva: A csolnoki avar vaskard restaurálása
A következő lépésben, 10%-os (NagPgO^g) nátriumhexametafoszfáttal nagyon óvatosan lekefélgettük a meszes szennyeződéseket. Ez az ásványi sók nagy részét oldhatóvá tette. A koptatópánt vékony ezüstlemezből készült erősen korrodálódott, nagyon rideggé vált és apró darabokra töredezett. A szelektiv korrózió hatására az ezüstből kioldódnak a nemes ötvözőfé- mek és a mikrokristályos szerkezet átalakulása miatt az ezüst mechanikai tulajdonságai megváltoznak. A koptatópánt darabjait eltávolítottuk a kardról, hogy külön konzerváljuk és rekonstruáljuk. A kémiai tisztítást óvatosan végeztük, argentol 5%-os oldatában. A tárgyat alkoholban szárítottuk. Védőbevonatként poli- vinil-acetát (acetonos toluolos) oldatát használtuk. A koptatópánt kiegészítését a következőképpen végeztük: a röntgen- felvételről mérethelyes rajzot készítettünk és utána gipszből megmintáztuk a koptató formáját. A gipsz formáról szilikonkaucsukkal negatívot készítettünk. A kiegészítéshez először próbaképpen Dentycryl (metakrilát alapú) műgyantát használtunk, de ez törékeny és rideg volt. A végső kiegészítést epoxi műgyantából készítettük el. (Araldit AY 103 + Härter HY-956) A kardot a hexametafoszfátos kezelés után 5%-os foszforsavval kezeltük. A vas a rajta lévő sok korróziótól jobban megtisztult és a fa is megerősödött. Mivel a kard felületén egy-két helyen maradt épen a fa, a régész kívánságára eltávolítottuk a pengerésztől. A foszforsavas kezelés után láthattuk, hogy a kristályközi korrózió nem veszélyezteti a tárgy épségét, így lehetővé vált, hogy hatásosabb tisztítási módszer alkalmazzunk, A kezelést elektrokémiai módszerrel folytattuk, külső áramforrás nélkül. Krefting alapján redukciós módszert alkalmaztunk, a tárgyat aluminium fóliába tekercseltük és úgy helyeztük el az edényben, hogy ne érjen az edény fenekére. Elektrolitnak 5%-os nátriumhidroxidot használtunk. A redukció befejezése után a tárgyat alaposan kimostuk desztillált vízben. A pengén néhány helyen díszítés rajzolata volt látható, A redukciót megismételtük, és a kezelés után pontosan kirajzolódtak a mintás hegesztés díszítő sávjai. A szalagokat általában több párhuzamos keskeny vas és acélrudból (kis karbontartalmu) készítik - szalagszerüen kalapálják. Az acélkötegek végét szorítókkal összefogták, esetleg helyenként átmenetileg összekötötték és spirálisan jobbra vagy balra megcsavarták. Csavarás után fehérizzásig hevítették és kalapálással összehegesztették. Megfigyeltük, hogy a pengén a sávok csúcsa ellentétes irányban fekszik, vagyis a penge egyik oldalán a sávok (V) csúcsa a penge hegye felé irányul, a másik oldalon ellenkező irányú, így a sávok találkozásánál rácsozat alakul ki. A kardok pengéjén különösen jól látható a V- alaku mintázat, amit úgy értek el, hogy mielőtt a végső hegesztésre összeállították a pengét, egy bal-csavarásu rúd mellé egy jobb-csavará- su rudat helyeztek el. Rendszerint a vágóéleket 1 cm szélességben lágyacélból alakították ki és hegesztés után edzették. Valószínű, hogy azokban az évszázadokban, amikor a mintás hegesztésű kardok (fegyverek) használatban voltak, a kovácsok a készítéstechnikának sok kisebb változtatását is kipróbálták és alkalmazták. 189
