Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Szabó Zoltán: A vakolatelemzés
alapján a hajdani légiós tábor területének vizenyős voltára következtethetünk. A vitruviusi leirás 7 réteges vakolatát még a császárkori Róma városi épületein is alig lehet fellelni,"''1 a provinciákban is legfeljebb 3 réteg fordul elő, a bizánci korban pedig a vakolat 2 rétegűvé egyszerűsödött. Ezzel párhuzamosan uj, szerves adalékanyagok jelentek meg. Galliából van adatunk pelyvával készitett vakolatról, Duma György a pécsi Cella Trichorában is kimutatta ezt a vakolatot, , és ilyen vakolatot találtak a keszt- hely-fenékpusztai római temető sirépitményeiben is. Ezt a technikát a római szerzők nem Írják le. Először a konstantinápolyi Hagia Sophia templom építésekor történik róla emlités. A középkor folyamán Közép- és Nyugat.-Euró- pában feledésbe merül az eljárás, és csak a bizánci birodalom területén és annak kelet-európai hatókörében maradt fenn. A korai középkorban szálas, rostos anyagokat is raktak a vakolatba. Ennek ugyanaz a célja, mint a vályog soványitásánál is használt növényi részeknek, vagyis megakadályozza, hogy a fal száradáskor megrepedezzen. A kétrétegüj freskók alsó rétegében szalma volt a töltőanyag. A szalmát a vakolat felhasználása előtt két-három nappal beáztatták a mészbe, igy anyaga részben feltáró- dott, lággyá,vált, és az ilyen szalmát tartalmazó vakolat könnyen simítható lett. Száradás után a szalma visz- szanyerte merevségét, és megakadályozta a vakolat repedését. A bizánci területre és a Balkánra jellemző a szalma, de mellette mindig előfordul a homok is. A felső rétegbe ugyanezeken a területeken füvet, sertésszőrt, lenrostot és apróra vagdalt kendert is tettek. Ez a technika Oroszországban és Lengyelországban is elterjedt. Vakolatelemzés- 274 -
