Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Szabó Zoltán: A vakolatelemzés

A kutatók másik csoportja az egyes vakolatokat és azok kötését vizsgálta.^ Csodálták a sokszor 2000 éves vakolatok szilárdságát, különleges adalékokat és gyártási eljárásokat kerestek. Pedig a görög és római vakolatok titka az összetevők gondos megválasztása és az alapos munka volt. Vitruvius Írja, hogy a görögök 10 emberrel sujkoltatták a ládában a vakolat anyagát, mielőtt felkenték volna a falra. A görög vakolatok olyan szépek és erősek voltak, hogy a császárkorban lefürészelték a falról, és asztallapnak használták. Ez a tökéletes vakolat azonban hosszú fejlődés eredménye volt.

A legrégibb kőépületeket habarcs nélkül rakták és vakolatlanul hagyták. A legősibb kötőanyag az agyag volt, amely a mükénéi kultúra építményeiben, Mezopotámiában és Egyiptomban is előfordult. Mezopotámiában gyantát, Egyiptomban gipszet használtak kötőanyagként. Krétán jelent meg először a meszes habarcs és vakolat. Ez terjedt el világszerte, és 1796-ig, a román cement feltalálásáig egyeduralkodó volt.

Készítését és felhasználását az ókori szerzők részletesen leírják. Plinius munkájából tudjuk, hogy Cato Censorius csak fehér mészkőből engedett meszet égetni; a kemény mészkőből égetettet habarcsba, a puhából égetette! festésre használták. A legjobb a márványból égetett mész volt. Törvény tiltotta, hogy három évesnél fiatalabb oltott meszet használjanak fel az építkezéseken. Hasonlóan gondosan oltották a meszet. Az égetett mészda- rabokat vízbe merítették, majd kivették, és a levegőn szétporladt. A meszet ezután homokkal keverték, és úgy oltották tovább faládákban.®

A mész volt a vakolat kötőanyaga. Töltőanyagként homokot használtak. A legjobb a bánya- és a folyami hoVakolatelemzés- 272