Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)

Szabó Zoltán: Az aranyfinomításról

meg szennyezőitől. Téves Finálynak az a megállapítása,

hogy a szerző által ismertetett eljárás nem cementálás, hanem kupellálás. A szerző először a kolozsvári aranyfi- nomitő mintájául szolgáié nagybányai és szebeni arany- finomité ház berendezését mutatja be, majd rátér a legfontosabb berendezéseknek, a kemencéknek a részletes leírására. Az általa tervezett és építtetett kemencék lán- gos kemencék voltak, ahol a tégelyek nem az égő anyagon, hanem a tüztér fölötti hézagos boltozaton álltak. A tégelyeket oldalról érték a felcsapó lángok. Összesen 54 féle felszerelési tárgyat közöl, részletesen elemezve előnyeiket és hátrányaikat. Többnél még a beszerzési helyet is kiköti. így például "tégelyekre nagyokra és közepesekre is van szükségünk, legyenek pedig bécsiek, mert másutt csináltakat e munkánál megvetjük." Érdekesség, hogy a felsorolt kéziszerszámok, tároló edények, olvasztáshoz szükséges eszközök felsorolásának a végén megjelenik egy védőfelszerelés is: egy durva gyapjúból szőtt posztó, amit a finomító a karjára húz, ha a tégelyeket ki-be rakja. A finomító por konyhasóból és közepesen égetett, finomra tört téglaporból állt. Ugyanazt a két rész téglapor, egy rész só arányú összetételt használja, amit már Theophilus Presbyter is közöl. Megjegyzi, hogy az arányt az olaszok súlyra adják meg, de szerinte a térfogatarány is jó. Ez a megjegyzés egyrészt a szerző gyakorlatias gondolkodását bizonyltja, másrészt azt, hogy olaszoktól tanulhatta mesterségét. Az anyagok poritásánál megjegyzi: kerülni kell a bronzmozsár használatát, mert a mozsárból a porba bekerült ón törékennyé teheti az aranyat. A finomítás során felhasznált két fém, az ólom és a réz minőségére is csak egy kikötése van: ne tartalmazzanak ónt. A cementálás előtt e két

Az aranyiinomitásról- 115 -