Állami gimnázium, Munkács, 1915

43 neve. Te magyarom! mennyi szenvedésen kellett keresztülmenned, hogy álmodban is idegen város idegen nevét sóhajtja ajkad! Megtörtént az operáció. A kedves nővérek puha fehér vattába öltöztetik a lábat és eközben feleszmél az alvó. Ivinos fájdalmai elmultak, tekintete a gipszkötésre esik. — Jaj de jó találmány — mondja boldogan. Az egyszerű paraszt szive megtelik hálával, örömmel és szemébe a túláradó érzelem könnyei tolulnak. Álmában az Ítéletnapját élte át, s ime világvége helyett milyen boldogságra ébredt. A kedves nővérek mosolygó csoportjára nézve meggyőződéssel szól: — De kemény asszony köll ám ide! És hogy mindnyájan nevettünk, az ö arca is mosolyra derül. Ma már a gyógyulás utján van az operált. A kertben üldögélve el-elbeszélgetünk vele, meg a társaival és megismerjük bennük a magyar parasztot. így ment ez négy hétig napról napra. Minden nap minden órája uj ismerettel, uj tapasztalatokkal gazdagít, uj benyomásokat, uj érzéseket fakaszt bennünk, melyeknek hasznos gyümölcsei lesznek. Tudásunkról a tanfolyamot befejező vizsgán számoltunk be, érzéseinkről e helyen már nehezebb hü képet adni. Tizenketten tartottunk ki végig. Névszerint Tulipán Andor VII. Fenyves Pál, Földvári József, Knapp István, Meisels László, Guckler Ottó, Ivontz István VI. o„ Bertalan Pál, Csorba Zoltán, Groll Izidor, Simonyi Imre, Rajka Huba V. o. tanulók. A vizsga anyaga és kérdései a gyakorlati segélynyújtás fajaira terjeszkedtek ki." Megmutattuk, elmondtuk, hogyan kell bekötni, gyors segélyben részesíteni, mesterségesen feléleszteni egy eltört testrészt, egy vérző embert, egy akasztott, megmérgezett és vizbefult embert. "S minden felelet refrainje rendesen az volt: Azután beküldjük a kórházba... Igen a kórházba, amelyben csendben és rendben folyik az embermentés nemes munkája, de amelyről a nagy közönség csak a háború óta vett tudomást . . . Junius 17-én csak az első segélynyújtásból vizsgáztunk le, pedig még sokat tanultunk e két hét folyamán. »Elvégeztük az élet iskoláját.« Szivünk fogékonnyá vált az emberi szenvedések iránt. Egy lépéssel közelebb jutottunk az írás tanításához: »Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.« Ilyen szellemben kívánunk hasznára lenni az egyetemesnek és reméljük, hogy azt a tudást, melyet a tanfolyamon szereztünk, már a jelen nagy "nap jaiban értékesíthetjük sebesült katonáinknak javára, a haza üdvére! Hálás köszönettel tartozunk dr. Meisels Vilmos kórházi igazgató urnák, aki időt, táradságot nem kiméivé oktatott bennünket; köszönet illeti meg dr. Schweiger orvos urat és a kedves nővéreket is, akik szives előzékenységükkel, útbaigazításukkal kiképzésünkhöz hozzájárultak. Végül hálatelt szívvel mondunk köszönetet dr. Tárczy Károly tanár urunknak, aki ezúttal is fényes tanújelét adta az ifjúság iránt érzett szeretetének, amikor eszméjének megvalósításán fáradozott. Folytassák ezt a munkát a többiekkel is! Fenyves Vál, VII. o. tanuló.