Állami gimnázium, Munkács, 1914
V II I . A nagy év krónikája. Háború — és iskola. Ez, a tanév nem hasonlít egyikhez sem, a lefolyásáról beszámoló Értesítő sem lehet tehát párja a régieknek. Máskor a tiz hónapos tanév története elfért néhány egyszerű mondatban, s mellette bőven jutott hely tudományos kérdések értékes feldolgozására is, ma pedig — kibővített keretek mellett is — nagy gondot ad nekünk az a feladat, hogy az eseményekben gazdag és változatos tanév történetét hűen és kimerítően megírhassuk. Hiszen az egész idő alatt Pallas Athenae helyett Mars volt az uralkodó planéta, s a tudomány csendes baglyát "falaink közül elverte a harcok hangos turulmadara. Az átélt korszakalkotó események rendkívülisége, »a helyzet nagyszerűsége még ma is szorítva hat le keblemre.« Szinte érzem a történelmi idők lehelletét, melynek hatása alól természetesen iskoláink sem tudtak szabadulni, s ilyformán e tanév egyszerű krónikáiból egy szerény fejezet lesz egyszersmind azon világháború történelmében is, mely majdnem egy év óta összeomlással fenyegeti az egész kulturvilágot. Az óriási rázkódtatások következtében, amelyek ezt az összeütközést kisérték, egyszerre ledőltek azok a válaszfalak, amelyek eddig az iskolát a jelentől, az élettől elzárták. A külvilág villamos feszültsége behatolt a tantermek fülledt levegőjébe, s ez már eddig is olyan változásokat hozott és okozott, amelyeknek következményeit ma még a körvonalaiban sem láthatjuk tökéletesen. Nemzetek, népek és generációk tanítómestere és nevelője lett és lesz ez a háború. Minden órája, minden perce szolgált valami uj ismerettel vagy tanulsággal mindnyájunk számára. A küzdelem színhelyeit ügyelve, térképeinkre hajolva rengeteg földrajz/ ismeretet sajátítottunk el; kétségeink és reményeink, győzelmeink és veszteségeink közepette csak a múltból meríthettünk buzdítást és vigasztalást, s ezért ma a történelem mindnyájunknak a legkedvesebb olvasmánya; katonáinknak sorsáért aggódva, küzdelmeik sikeréért imádkozva a vallás az erősségünk, s vezéreink tudását, kisebb hadseregünk fölényét csodálva az ész, a bölcsesség az ideálunk. A magyar nyelv szépségét a háború okozta nagy bábeli nyelvzavarban ismertük meg igazán, Petőfit és a magyar irodalmat pedig az állomásokon, a nótás katonavonatokon, a lövészárkokban : egyszóval a háború óta tanultuk meg szeretni és újból értékelni. — Német nyelvből Vilmos császár vitéz katonáival tartottunk beszélgetési gyakorlatokat; Homeros harcias jeleneteiben, lirtaios buzdító dalaibán a háborúért gyönyörködtünk, s Horatius szép közhelyeit ma azért szavaljuk lelkesebben, mert ez a háború
