Állami gimnázium, Munkács, 1907

6 cában akaratunk megfáradni látszott. Lelkünk nehéz, ha erre gondolunk s vigasztalásunk csak abban lehet, hogy ha a mi mindennapi munkánk nehéz fáradozásaiban nem is veszen immáron részt, velünk van még nemcsak lelkileg, de felkeres bennünket a megérdemelt, boldog nyugalom párnás karosszékéből olykor-olykor a műhely fénytlövelő tüzénél is s egészséges mosolygó arcából reménységgel olvashatjuk le egy gyönyörűen leélt élet boldog tanúságait. * Csornát- István tanári pályájának kezdete összeesik nemzetünk egyik legcsodálatosabb idejével. Valóban szép Magyarországnak ez a korszaka. Millió vágy, nagy szenvedések küzdelmes harca, a megújhodás sodró akaratereje, a bilincsekből felszabadult magyar lelkek hatalmas szenvedélyeinek khaotikus törekvései . . . Ezer ellentétes terv, vágy, cél . . . az ujhodó Magyar társadalomnak a jellemző bélyegei. Még senki sincs igazi helyén, de már mindenki törekszik ahhoz a munkakörhöz, amelyre erőt sejt magában. Igazi hivatását még talán senki nem találta meg, de az ut, amelyre rálépett, már céljához közelit ... A fiatal, erős, életrevaló nemzeteknek a fejlődés története többször is mutat fel ilyen példát: ilyen volt a nagy nemzeti tragédia után a kialakuló magyar társadalom képe is, azzal a különbséggel, hogy a mi primitiv viszonyaink mellett a kulturának csaknem minden eszközét', intézményeit nélkülöztük. Csomár István is azok között az „ifjak" között volt, aki egész tehetségét, akaratát és tudását a magyar kultura s igy közvetve a magyar társadalmi élet felvirágoztatására szentelte. Megindító és megható annak a nagy küzdelemnek a képe, a melyet a nemzet ekkori igazi „napszámosai" végeztek, hogy ennek a szegény, sokat szenvedett és kifosztott nemzetnek az ügyét előbbre vigyék. Kit, ahova sorsa sodort, ott állott meg sziklaszilárdan, ott vert gyökeret akaratereje, hogy ebből kisarjadzék a kultura nagy kertjének bármily kis fája is, amelynek — idők multán — árnyéka is, gyümölcse is kizárólag ezé az országé legyen! Magyar legyen ! Csomár István református lelkésznek készült s az élet bölcs elhelyező és nivelláló ereje ragadta őt a tanári pályára. Néhány társával együtt úgyszólván ő alapította meg a munkácsi gimnáziumot. Az intézet első tanárainak egyike volt s hogy a munkácsi gimnázium a fejlődés különböző fokozatain oly biztosan és rázkódtatás nélkül ment át, bizony nagy-nagy részben az ő érdeme is. S a mostani nagy intézet, a maga hatalmas szervezetével,