Állami gimnázium, Munkács, 1900
28 vanra emeli és az intézet vezetője mellé két nevelő tanítót rendel. — A felügyelő személyzet jutalomdiját a nm. minister úr tárczájának költségvetése viseli. Ezenfelül az interna'tusnak 1900. szept. 1-től 6000 korona évi segélyt ad. Átalakításra 2000 koronát adományoz. Ezen kegyes rendelet folytán az internátus lényeges változáson ment át, a mennyiben nemcsak nagyobbodott és a kívánalmaknak megfelelőbb szervezetet kapott, hanem állandó állami segélyt nyervén közel jutott az államosításhoz, a mi minden igaz emberbarát legíőbb óhaja. Az 1900/1. iskolai év a munkácsi internatusnak próba éve volt ; kísérlet volt arra, vájjon ezen intézet jogosult és életképes-e ? Ha egy intézet eléri azt a czélt, melyet maga vagy felettes hatósága elébe tűzött, ugy véleményem szerint az intézet megfelelt feladatának és további fenmaradásához szükséges alapot megrakta magának. Ha az internátus növendékeit tápláló, jó izű és elegendő étellel ellátta, ha tiszta és egészséges lakást biztosított nekik, ha szórakoztató játékok által testüket és lelküket egyaránt üdítette és edzette, ha sikerült az orvosi jelentés szerint — a növendékeket minden nagyobb betegségtől, tehát a betegségek leendő csiráitól is megmenteni, ha tanulmányaikban a folytonos felügyelet, magyarázás, tanítás és kikérdezés által őket segítette, vallás-erkölcsi nevelésükről gondoskodott az által, hogy mindenkit saját vallása megtartására buzdított és kötelezett, s távol tartotta minden oly alkalomtól, melyek az ifjúság szivét megmételyezhetnék, s ha igyekezett köztük a testvéri és emberbaráti szeretetet nemcsak megértetni', de tényleg gyakoroltatni is, és ha még ezen tisztán emberi kötelességen felül fősúlyt fektetett arra, hogy a hazafias nemzeti érzelmek igaz magvai csírázzanak ki az ifjak fogékony szivében, vagyis ha mindezeknek megfelelt, azt úgy, — azt hiszem az internátus elérte czélját és megfelelt a hozzá fűzött reményeknek daczára a kezdet nehézségeinek és ama nagy rázkódtatásnak, melyben az ifjú intézetnek oly korán át kellett esnie, de csak azért, hogy nyilvánvalóbbá legyen életrevalósága. Felügyelet : Az internátus főfelügyelete, illetve ellenőrzése a segitő-egyesület választmányának, mint fentartó testületnek a hatáskörébe tartozik. A felügyeletet és ellenőrzést választmányi gyűlésein gyakorolja. Fontos és sürgős ügyekben az egyesület elnöke Nedeczey Tános, és igazgatója Acsay István dr. intézkedik. A növendékekre a nevelő tanitók Plauder János és Pósch János ügyeltek fel és az intézet igazgatója, kinek feladata az internátus szellemi és anyagi vezetése. A növendékek folytonos felügyelet alatt állottak. Az intézetből kivéve 12—2-ig csak engedélyivel távozhattak a növendékek, de a szülők — eltekintve a tanulási időtől — bármikor meglátogathatták őket. — A felkelés télen 6 órakor, nyáron 57a kor, ünnepvasár- és szabad napokon egy órával később történt. Ezen időtől kezdve a szorgalmi és a szórakozásra szolgáló szabad idő úgy váltakozott, hogy két óránál tovább egy huzamban szellemi munkával nem foglalkoztak. — Szabad idejüket az internátus tágas udvarán és kertjében töltötték különféle társas játékokkal. Télen korcsolyáztak. Kellemetlen idő esetére szükséges játszóteremről is fog jövő évre gondoskodni az intézet; általában az intézet főtörekvése az, hogy az államosításig is minden oly intézkedést megtehessen, melyeket a modern viszonyok megkövetelnek. Minden este és reggel a nevelő-tanitók jelenlétében a jobb tanulók a gyengébb tanulókat kikérdezték s azokat, kik nem tudtak felelni, a leczke-feleltető lappal bejelentették. Az ily tanulók a többiek részére megszabott tanulási időn kivül naponta mintegy másfélórát tanultak a mu-