Állami gimnázium, Munkács, 1900
29 lasztottak pótlására. Ezen felül a gyenge tanulókat az intézet igazgatója latin nyelvre, a nevelő tanitók pedig magyar-földrajz, illetve számtan és geometriára oktatták. Meg volt engedve továbbá, hogy szülők kívánságára a jobb tanuló a gyengébbet szabad időben taníthassa. Az apró szükségletek beszerszése. A növendékek írószereket leszállított kedvezményes áron az intézettől kaptak. Ruha és czipő javítást, nem különben a nyiratkozást kiadási elismervények mellett az intézet ellenőrzése mellett végeztették. Azonfelül, ha más egyéb dolgok beszerzése szükségessé vált, a növendékek mindig kaptak reá költséget az intézet pénztárából utólagos elszámolásra. A legtöbb esetben azonban maga az intézet szerezte be, mert a fősúlyt arra fordítottuk, hogy a növendékek pénzhez ne juthassanak, hogy így a hiábavaló, könnyelmű költekezést megakadályozzuk. Élelmezés. A választmány részéről megbízott kóstoló bizottságnak, az intézeti orvosnak és az étkezésnél a felügyeletet teljesítő nevelőtanitóknak az élelmezési naplóba mindennap leirt jelentése szerint az élelmezés teljesen jó és megfelelő volt. Fegyelmi állapot. A növendékek magaviselete általában jó volt. Komolyabb eset csak egy fordult illető ; az illető növendék az engedelmesség megtagadása miatt — az internatusból kizáratott. Ajándékozás. Bár az állam nagv összeggel segiti az internátust, mégis tekintettel az elérendő czél fontosságára és minél tökéletesebb megvalósitára, mindig hálával fogadta a jószívű adakozásokat, bár az évben active nem lépett fel, nehogy a közönség jóindulata túlságosan felhasználtassák. Nedeczey János orsz. képviselő úr 74 koronát, Freyer Richárd úr pedig 5 kor. 49 fillért ajándékozott az intézetnek. Hálás köszönet érte. Segítő könyvtár. Ezen könyvtárból minden szegény tanuló — akár interngtusi növendék, akár nem — kaphat könyvet. A jelen iskolai évben a következők kaptak könyveket: Dömötör Ferencz 4 drb. Erdődy Béla 9 drb. Fejérvári Béla 5 drb. Kászonyi István 2 drb. Mermelstein S. B 3 drb. Molcsán László 3 drb. Palkovics Ábrahám 6 drb. Stern Márkusz 5 drb. Szabó László 4 drb. Szkiba György 6 drb. Szlovacsek Gyula 1 drb. Csengeri Gábor 3 drb. Dalibor Ferencz 1 drb. Einzig Jenő 2 drb. Fehér Mihály 2 drb. Benke István 2 drb. Friedman Menyhért 3 drb. Grünfeld Sándor 2 drb. Kopinecz Andor 1 drb. Adrigán Zoltán 7 drb. Gottesman Samu 3 drb. Kovács Béla 2 drb. Potássy Lajos 1 drb. Csopey János, 1 drb. Halmi Miklós 7 drb. Halmi Géza 5 drb. Kaufman Béla 4 drb. Macsata József 1 drb. Bloch Márkus 5 drb. Tompa Imre 4 drb. Schönfeld Jenő 16 drb. Kállay Endre 3 drb. Lázár István 1 drb. Mann Samu 9 drb. Fejérváry József 6 drb. Azaz 35 tanuló 139 könyvet kapott iskolai használatra. Köszönetet mondunk mindazoknak, kik pártolásukkal lehetővé tették, hogy annyi sok szülőnek terhes gondjain enyhíthettünk ezen iskolai könyvek kiosztásával. Hálás köszönetünk legyen egyszersmind kérelem a jóakaró pártolásért.