Állami gimnázium, Munkács, 1899

24 Azután következett Szántó Soma fogymn. tanár ódája az ünnepeltért: Fankovich Sándor negyedszázados igazgatói jubileumára. Szép a tavasznak feslő, üde bája, Dus kellemén a lélek újra él . . . Uj napsugár mosolyg alá a tájra S a merre száll, virág fakad nyomába, Az alvó lét egy szebb valóra kél, A fáradt lélek újra hisz s remél: — De haj, mi gyorsan támad a vihar S elperzsel mindent bus villámival. Most nyári napnak hő sugára éget, Hegy s rónaság pompázó díszben áll, Boldog derű füröszti a vidéket, Madárrajok szálldossák át a rétet, Erdőnek árnyán sejtelmes homály, Ifol fáradt vándor enyhülést talál, — S áldást igérő dus kalász felett Az esti szellő halkan átlebeg. ürülj hát élted gazdagabb nyarának, Érett kalász, mit homlokodra fon — Midőn kortól még elme s sziv se bágyad S az alkotásra érez büszke vágyat . . . Nem ábrándok hiu csilláma von, Sajkád nem himbál szélüzött habon, Rég partot érve, lábad megvetéd S munkálni lát a honi nemzedék. Az évek száma elsuhan feletted, De szived ifjú dobbanással ég, Tűnő bajoknak kínjait feledted, Mert élted utján nagy czélok vezetnek, S te, most is készen alkotásra még, Megérthetéd a munka sikerét: Melynek hazád s oly sok fia örül, Kik lelkesedve vesznek most körül. Erkölcs- s tudásnak hintegetve magvát, lm ért kalász lett annyi zsenge szál, Neved az ifjak szájról szájra adják, Dicsérve példád s bölcs szavad hatalmát, Fejedre hála, sziv hálája száll, Szülő s tanítvány hő fohászba zár: Hogy élted napja, mint az égi nap, Hintsen soká még termő sugarat! A szép nap elmúlt, de emléke sziveinkben kitörülhetetlenül él. Jól esett látnunk mindnyájunknak, mint forrott össze egész társadalmunk az igaz érdem magasztalásában s a tanféríiakat, kik intézetük fejét ily hódolattal övezték s az ő személyében önmagukat is megtisztelték, e nap emlékezete egy nagy kincscsel tette gazdagabbá, melyet szivük mélyén \