Állami gimnázium, Munkács, 1898

4 aránt, melytől nem volt ment egy család, egyetlen viskó és mind ennek daczára, néma fájdalmunkban ha zokogtunk is, arról csupán magunk tudtunk. Ellenállásunk megtört. Kíméletre, a tapasztalatok után, nem számíthattunk. Készültünk a halálra! Hosszú idő, csaknem fél század választ el bennünket ez eseményektől és mégis vajmi sokan vagyunk még, kik a fáradt vándor kérdező és téveteg tekintetét megértve, kétségbeesve tu­dakoltuk, ha lesz-e harmadszor is feltámadás, vagy pedig vége im­már mindennek? Nem lett vége! íme, ismét együtt vagyunk; erősebbek, ta­pasztalatokban gazdagabbak, mint valaha! Súlyos teher alatt gör­nyedeztünk, melytől nyomva nem volt erőnk reményleni a jövőben, nem volt erőnk visszatekinteni a múltba. Nem volt ez élet, mint nem élet a tetszhalott élete,- de halál sem volt, a mint hogy a tetszhalott sem halott. Ebben a kimondhatatlanul szomorú időben az isteni gond­viselés szánakozó tekintete felénk fordult és küldetéssel ruházván föl, hozzánk bocsátotta a béke angyalát. Kinek nyomában szétfosz­lott az országot betakaró gyászlepel. A kibukkanó napsugár csók­jából virág fákadt; a beesett, sápadt arczok az élet színébe öltöz­ködtek és ismét megindult az élet lüktetése és egy érzelemben, egy gondolatban egyesülve olyan mérhetetlen lehetne örömünk, bol­dogságunk, mint a minő mérhetlen ma a mi gyászos bánatunk. Nagy ünnepre készül a császárváros! Evek szakadatlan sora kimerithetlen szerencse-adományait reá pazarolta. Fény és pompá­ba öltözködött; melyet megtízszerezett az emberek arculatán tük­röződő örömmámor. — Az ősrégi Haubsburgház fiatal sarjadéka. I. Ferencz József ausztriai császár, oltárhoz-vezette a szépséges bajor hercegleányt, Erzsébetet. — Azt kell hinnünk, hogy uj nap támadt az égen abban az órában, melyben a Felség uj hazája határait át­lépte, mely uj napnak meleg sugarai, a mi búbánatos hazánk föld­jére is bevilágítottak. Megnyíltak a nehéz börtönök százainak ajtai, visszaadva az árván maradt családoknak az atyát, a testvérét, a hűséges mátkának a sokszor megsiratott vőlegényt. A 48-ki szabad­ságharczban való részvételük miatt bebörtönzött politikai foglyaink élvezték első sorban az ifjú császárné áldást termő jótékonyságát, mely ettől az időtől kezdve többé nem szünetelt. Ismeretlen hölgy, egyetlen szolgálótól kisérve, az alacsony kunyhó belsejébe hatol, mert hirt vett róla, hogy a nyomorhoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom