Állami gimnázium, Munkács, 1898

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ MAGYARORSZÁG NAGYASSZONYA 1837—1898. Gyászbeszéd. Erzsébet királyné halotti gyászünnepélye alkalmából. Tartotta Jankovich Sándor főgymn. igazgató. tisztelt gyülekezet! Szeretelt tanulóifjúság ! És eljutott a vándor egy szép ország határára, mely rengeteg erdőkkel boritott bércláncolatokkal, hatalmas folyamokkal volt körülvéve. Dús rónasággal váltakoztak a fensikok, erdőkkel, ligetekkel a gazdag legelők. Élet nyilatkozott, élet, a természet mérhetlen erőivel és az ország mégis kihalt vala Fekete lepel borította városait, falvait. Utczáiban a ki élni látszott is, halott inkább mint élő, ki lehorgasztott fejjel mintegy keresni látszik a sirüreget, mely őt magába fogadja. — Csodálkozva tekintve körül a fáradt utas, ki messze idegenből érkezett, nagy útjában mindenütt vigaszsággal, örömünnepekkel találkozott. Derült ég, arany sugaras napfény szolgáltatták az emberek öröméhez a kertet, hisz velők volt az élet. Emitt pedig harmadszor temetkezik a nemzet. Kétszer föltámadott. Hajh! Van-e harmadszor is feltámadás? Szabadságharczunkat leverte az idegen invázió. A kiket a csatatereken megkímélt a halál angyala, szomorú rabságra jutottak, bitón vagy fegyver által multak ki. Megteltek a sirok, meg a földalatti kaszamaták, zsúfolva lettek a fellegvárak börtönei. Ki Írhatná le a mérhetetlen gyászt, a mérhetetlen szomorúságot, mely ráborult szegényre, gazdagra egy-