Állami gimnázium, Munkács, 1893
38 fönakadnak. A világbíró egy icce borsót ad jutalmul a mesternek. A másik változat szerint a naplopó egy tű fokán át jókora messzeségről kis lencseszemeket szórt a pápa előtt. Jutalma a remélt pénz helyett félicce lencse lőn. Ebből kétségtelen, hogy e történetke a Mátyás idejénél előbbi s idegen eredetű; azonban a népből való, ki ezt hallá, az esst megtörténtét kedves királya személyéhez lűzte. Gyulai után ugyanezt az anyagot némi kiszinezéssel feldolgozta Lantos Lebsstyén diák: »Mátyás király meg az olasz, vagy a lepipált hiábavalóság.« Megjelent a Méhner féle népies vállalat 107. számaként. Ebben némi szerep jut a néző főuraknak is, a kik nagyon csalódva érezték magokat, mikor az elmés király méltó jutalmat talált föl. A főurak ugyanis eleinte a/.c hitték, hogy a haszontalan léhűtő valami nagy jutalomban részesül. Annál melegebben éljeneztek kellemes csa'ódásuk után, mennél jobban dohogtak az előtt. Ennélfogva Lantos Lebestvén, az az Szabó Endre az érdeklődést fokozva csattanósabb végét adta a mondának. XLVIL— XLVIII. Jókai Mór, jubilált világhírű regényírónk is többször emlékezik a nagv királyról. Nagyon is köztudomású az a nyilatkozata*), melyet az 1861. felirati vitá alkalmával mondott: »Ha nem Hunyadi Mátyás űl a trónon, mit bánom én . . . stb.« Egyebeket mellőzve, felhozzuk itt azt az igen jellemző költeményét, melyet ^Dózsa György« c. tragédiájában egy szereplő költő ajkáról hallunk. Ezt habár kézi könyvekben is gyakran olvasható, mint rendkívül szép és a Mátyás irodalomban kimagasló művet ím itt adjuk;**) Régi dal, régi dal, régi dicsőségről! Fényes napnak ragyogása rózsafelhős égből. Világverő Mátvás sirján még a virág zöldül, S a dicsőség hová tűnt el a szép magyar földrül? Fényben úszott az úri nép, bőségben a szolga, Az utolsó parasztnak is öröm volt a dolga, Igazságot a szegénynek, diadalt a hősnek, A gyöngének oltalmazást, harczot az erősnek. Örömmel jött a jó barát örömek házába, Reszketve jött az ellenség, siralmak harczába; Fejedelmek, kezeiket nyújtják szövetségre, Ki meg dugta mind a kettőt háta mögé, félve. Tudós urak tudományát aranynval fizették. Magvar nemzet virulását világnak hirdették; Merre nap jár, merre hír jár, három tengerpartnál, Boldogabb nép, délczegebb nép nem volt a magyarnál! Világverő Mátyás sirján még a virág zöldül; A dicsőség hova tűnt el a szép magyar földrül? Leáldozó nap sütése, alkonyodó égről: Régi dal, régi dal, régi dicsőségről .... A »Jó könyvek« című irodalmi vállalatban, mely a rossz ponyva-históriák helyébe a népet olcsó és egészséges clvasmánynyal látja el, mindjárt az első szám Jókainak egy népregéjét adja »Mátyás király és Bente úr« névvel. A 4, szám is' az • ő müve: »Mátyás király és a szegény varga.« Ezt. valamint az előbbit is a Jókainál megszokott hu*) Lásd Magyar Hirlap 1894. jan. 6. számában a 23. és 27. lapokon. **) A kötetlen beszédben írott költői müvekről talán egy más al alommal.
