Állami gimnázium, Munkács, 1893

35 »A műveltség jog,« melv emel, Tekintélyt és hatalmat ad; Az ész fénypolcra tör s tüzét Onnan árasztja s hinti szét, Mint szellemlángot, - világot Mint nap a fényt, sugarakat. Mátyás könyvei közt tanulmányoz. A márvány csarnokban sétál Ország Mihály. Hadi paranera vár Dóczi s Kinizsi Pál. Az ablak mellett hevesen beszélnek Szapolyai, Magyar Balázs és Rozgonyi Rajnáid. A könyvtárajtónál Galeotti, Bonűn várakoznak. A szomszédos virágteremben'búsan állnak a nemzet rózsái, a gyönyörű hölgyek. Köztük földig feketében Czezinge Erzsébet imádkozik bátyja éltéért. Ott volt az ármányos Dócziné, Országné. — Vitéz esztergomi-érsek, a király nevelője és Janus Pannonius, kinél édestestvér a lant és a kereszt, súlyos láncon ülnek a vár siralomházában. »Mátyás király iránt, mindkettő azt hivé : nem árúlás honszeretet, mi bűnőssé tevé.« Bíznak Mátyás nagy lelkében s az igazságban. 2. Egy melléktornácon fekete vérpad mellett hóhér tűn elő, kezében pallos. Ez a lázzadók ellen készült, kik Kázmért hívták be Mátyás ellen. A lázadás vezére Vitéz, szitója a nemzet szabadságköltője: Janus Pannonius a legkedvesebb barát, Ki annyiszor zengé Mátyás diadalát. Kinek a királyról lantja annyit zendült, Elhűtelenedett, ellene fölzendült. Mert — vélekedésök szerint — Mátyás a szabadság ellen tör s zsarnokságával a törvényt tiporja. A nép várja a két rab halálítéletét. 3. »A király fájó bosszúban ég, néhány forró könycsepp borítja sasszemét.« Töpreng magában: A két lázitót halálra szánja-é? De eszébe jut, hogy neki Vitéz jó nevelője volt. Ez nem érti, nem érzi ama kemény nyomást, mit a köznépen tesznek a pártos nemesek, ez apró zsarnokok, s így a magyar nemzet mindig szenved. A nép szeretete — vélekedik a király — az én emelkedésem lépcsője. »Ez elragadtatás tüzes percenetén költészet ihlete olvadt át szellemén.« Eszébe jutnak a Janus Pannon;

us szép dalai s a szent barátság s a költő húga »Czesinge Erzsébet, az Árpád hegedős boldog menyasszonya, a kik által szebben ragyog a korona.« Majd a király Bonfin könyvéből olvassa: »A nemzetek lelke a szabadság s törvény. Ezt kell dönthetlenűl egygvé olvasztani s mennyország e földön így fog megnyillani.« Majd a király az Igazság szobra felé vet egv pillantást. »S ily ihletés közt fölszólalt. Kegyelem ! Engesztelés édes angyala légy velem! Költőt ölni annyi, miként istent ölni, ki istenerővel szokott tündökölni.« Szóval a király erőt vesz felindulásán és elküldi Czesinge Erzsébettől a kegyelmező iratot az elitélt két főlázadónak. A hóhér már készen állt a szomorú tettre, midőn jön a piros levél: »S a népség megzendül, mint egy nagy orgona: Éljen Mátyás király! s a magyarok hona!« 4. S lőn országos kibékülés a Rákoson s egv akarattal hoznak törvényt. Janus Pannonius követ lőn s a pápától rövíd időn áldó izenetet hoz Mátyásnak, ki most 40000 tanuló számára iskolát akar állítani. A terv már készen van, s nem sokára Rómából megérkezik reá az arany bulla. De a sors másképpen intézkedett. — íme ez a gondolatmenete Lisznyai Kálmán költeményének, mely Mátyást új oldalról mutatja be. Olyannak t. i. ki önmagán győzedelmeskedik. XL. Thaly Kálmán, a régibb szabadságharcok serény történetírója, a kuruclabanc költészet buzgó búvárlója néha napján nem csak Kliónak áldoz, hanem Apollónak >s. Olykor ő is felhangolja a lant idegeit s búsongva harsog a hatvanas évek elején Mátyásért s annak sírját a költészet lris lombjával ékesíti. A »Mátyás sírja« a »Szigeti Al-