Állami gimnázium, Munkács, 1893

16 Ivett inkább Garn legyen király, Mátyás semmi esetre sem. E közben a gyülekező polgárok és katonák hangulata Mátyás mellett nvílvánúl, Erzsébet a lelkesedő polgárság hevét csillapítani iparkodik. Majd Szilágvi arról tudósítja, hogy több jelöltről volt szó a gyűlésben, de ő (Szilágyi) lemondott s hasonlóra akarta kérni a nádort is. Ezalatt a nép künn előretódul s nagv hangon kiáltja ki Mátyást királynak. Erzsébet most is csititni készül, de látván a kedvező köz hangulat nyilvános kitörését, szent fogadást tesze, hogv ha Mátyás lenne is a király, tia nem fog bosszút állani a Hunyadiak rossz akaróin. A nádor — a néptömegnek ellent nem állhatva •— most már nem ellenzi Mátyás megválasztását. (I. felv.) Mátyás Prágában Madróczy fogolytársát vigasztalja a szabadúlás reménvével. Nem sokára jön Katalin, a Podjebrád leánya, kit Mátvás viszont szerelemmel szeret. Mátyás elbeszéli a leánynak az ő családja (atyja és bátyja) sorsát. A két szerető örök hűséget fogad egymásnak. De jő Rozgonyi s Ujlaky és a foglyokat szökésre késztik, kivált Ujlakv ösztönzi Mátyást, mert (véli a főúr) elszökés esetén könnyen lehet Magyarország királya s bosszút állhat testvére haláláért. Mátvás nem egvezik bele. »Inkább holtomig rab maradok, mint nemtelen fegyver ereje által emeltessem föl.« Rozgonyi örömmel győződik meg Mátvás nemes gondolkozása. felől, melynél fogva, mint Mátvás szavaiból kiveheté, ha ez király lenne, nem állana bosszút családja megrontóin. Rozgonyi s Ujlakv távoznak. A cseh király a lengyel követtől hallja, hogy Mátvást a magvarok királyivá választották. A lengyel követ királya nevében kéri Podjebrádot: ne adja ki Mátyást, mert ellenkező esetben a lengyel király haddal támadja meg Csehországot. A magyar küldöttség föllép s kéri Podjebrádtól váltság dij fejében a királyivá választott Mátyás szabadon bocsátását. A cseh király nem enged. (II. felv.) Ekkor a király elé jön Erzsébet, a Mátyás anyja, kinek erélyes föllépésére kevés huzavona után habozni kezd Podjebrád. De jő Katalin, ki atyjának négy szem közt megvallja szerelmét Mátyás iránt s esdekel annak szabadon bocsátásáért. O (Katalin) hiszi, hogy Mátyás visszajő s atyjától nőül kéri. A cseh király ezt az esetet kancelláriusának elbeszéli, sőt ennek ragvaiból azt is megtudja, hogy Mátyást mindenki szereti. Erre elővezetik az iljú fogolvt. A király hozzá nyájasan beszél, majd vele annak vonakodása ellenére barátság-pohárral koccint s őt, mint magyar királyt köszönti. A magyar rendek és Erzsébet bevezettetvén, a cseh király előttök Mátyást, mint magyar királyt üdvözli. Mátvás eleinte vonakodik e nagy kitüntetéstől, majd a rendek a magvar közhangulatot Mátyás előtt megismertetvén, ez az egész ország egyhangú óhajtása előtt meghajolva kész elfogadni a trónt. Kölcsönös öröm és lelkesedés. Majd Mátyás a rendek, anyja s bátyja előtt ünnepiesen megkéri Podjebrádtól Katalin kezét. Az épen jövő leány némi szerénvkedés után nem ellenkezik. Erzsébet megöleli leendő menyét. Most a cseh király Mátyás méltóságát országa rendeinek tudtúl adja. Ezek szintén hódolattal üdvözlik az uj magyar királyt. Most Vitéz püspök Katalint és Mátyást összeadja. Erzsébet, Szilágyi s mindkét nemzet tagjai s a nép nagv örömmel látják az örvendetes eseményt. XIII.—XVI. Kisfaludy Sándor, a nemesség és a magyar lovagkor kedves költője, ki egy históriai drámát is irt Hunyadi Jánosról, több költeményt irt Mátyás idejéből. Gyönyörű regéi közül a nagv király korában játszik »Csobáncz« (1807) »A megbosszult hitszegő« (1824.) Döbrönte« (1832.) »A somlai vérszüret.« (1835.) »Ecseghvár« (u. akkor.) A »Csobáncz«-ban egy ifjú örömmel megy Budára, a Mátyás seregébe, hogy kikeletkor Báthorival a török ellen indulhasson. »A megbosszult