Állami gimnázium, Munkács, 1892

Az ember. Az ember a teremtés koronája. És ki tette őt azzá ? Az Isten és ő maga. Ha látjuk a csekély kezdetet, melyből az ember haladása kiindult, és összehasonlítjuk a polccal, melyre saját szorgalmával küzdötte fel magát, büszkeség szállja meg. keblünket: másrészt azonban, ha meggondoljuk, hogy a tehetségek, melyek nélkül minden haladás lehetetlen lett volna, az Isten ajándéka, háladatosság és alázat kell, hogy lelkünknek állandó lakója legyen. A földgömb, mely a többi bolygókkal együtt a nap körül forog, égitest: annyiban mi, földi emberek, az ég lakói vagyunk. A nap körül, a végtelen tirbén forgó földünk felületét nagy részben mérhetetlen tengerek fedik mérföld mélységű vizeikkel, melyek még a szárazföldbe is benyomulnak, különféle öblöket alkotva. A föld belsejéből előtörő források patakokka, folyókká és folyamokká duzzadva, erek gyanánt futják be a föld szinét, melyet kellemessé és változatossá tesznek a belső tűztől fölfelé hajtott dombok, hegyek és hegyláncok, a rajtuk növő szebbnél szebb fákkal és más növevényekkel. A vizek telve'vannak halakkal, a levegő égi madarakkal, a szárazföld völgyei és hegyes erdei megszámlálhatatlan fajta állatokkal, melyek legnagyobb része élő zsákmányból táplálkozik. Amint a földnek tiz mérföld magas légkörén keresztül a tüzes nap világító sugarai áthatolnak, a vízben és a szárazon a legpézsgőbb élet támad. Az ember is elhagyja fekvő helyét és élelem után néz. a) Az ember, tekintve te s t e meztelenségét, eredetileg csak meleg éghajlat alatt lakhatott és fogai szerkezete miatt csak növényekkel táplálkozott. Amire szüksége volt, azt a természet bőven nyújtotta. Egyedüli golidja a vadállatok ellen való védekezés vala, melyhez fegyverül egy letörött galy is elegendő volt.