Állami gimnázium, Munkács, 1890

I. MI SORVASZTJA KÖZÉPISKOLAI TANULÓNK KEDVÉRZETÉT, S HOGYAN ÉLEDHETNE FEL EZ? „El a grammatizálással, több gyakorlati tanítás kell !" Ez jelen korunk tanügyének sarkalatos jelszava. A magam részéről még tovább megyek : „El a túlságosan bőre nyúlt tankönyvekkel, el a kötetszámra felszaporodott földrajzokkal, természetrajzokkal, számtanokkal, természettanokkal s holmi szószaporitó kritikákkal teli tett irodalomtörténetekkel ; elé a bővebb praktikus tanítással !" Idáig már másod izben készülünk az oktatás egy tévesztett irányának a nyakára hágni, hogy annál mélyebben gyökereztessük meg a tanügyben a nemzeti jelleget. A latinnyelvi korszak ugyancsak terjedelmes modorban végezte a gyakorlati oktatást ; annyira vitte, hogy a tanuló iskolái végeztével anyanyelvét is felejtette ; pompásan tudta a latinnyelvi kompendiumokat reprodukálni, de annál kevesebbet produkálni. Ezt a korszakot bátran nevezhetjük latinizáló korszaknak, mert célja volt : a latin nyelvet beszédben és írásban tökéletesen bírni és tudhatni vele a latinosan nevelt társadalomban élni. I)e hova-tovább észrevették az egyes nemzetek, hogy kozmopolitikus tanügyet űznek s egyhamar odáig kerülnek, hogy a haza fogalmát csak a görög és latin írókból tanulják majd ismerni. Ez szülte a reakciót; a nemzetiség érzetének felébredését. A koronás főknek attól kellett tartaniok, hogy országuk fiai megtámadtatás esetére majd ahoz az államhoz csatlakoznak, mely akár természeti fekvésével, akár a közterhek kedvezőbb állapotával kecsegteti őket; ennélfogva éppen a válság pillanatában hangzott fel reakciós jelszavuk : „El a klasszikus kultúrával, elé a nemzeti nyelvvel, hadd tanulják a gyermekek nemzeti nyelven ismerni a helységet, hol születtek, nemzeti nyelven imádni az Istent, hogy óvja hazájukat a kapzsi ellenség támadásaitól !" S hála az Égnek, az uj elv győzött. Ha nem is indulhatott meg egyszerre a tanügy minden fokozatán, legalább annyit ért el, hogy a botüzésen tul vergődött gyermek anyanyelvén mesélhette szülejének, hogy nemcsak a jó Istent és szüleinket kell szeretni, hanem azt a helyet, országot is, hol nevelődtünk. Kemény harcot kellett vívnia a nemzeti mozgalmaknak a kozmikus tanügygyei. Szívós volt ez, mert századok gyökere biztosította; ezért századok kellettek és kellenek, inig végleg ejthető el. A természet rendje követeli, hogy a lét pusztulása legalább aránylag ugyanannyi időbe kerüljön, a mennyibe a növekvése került. Talán ebben kell okát keresni, hogy a nemzeties törekvés legelőre csekély tért foglalhatott a