Állami gimnázium, Munkács, 1890

10 életbe hat ki ; az csak elmét, ez a mellett szivet is nevel ; az önző hazafiakat, ez önfeláldozókat; az a hazába telepíti az uj nemzedéket, ez beléje oltja a hazát; az magyar kultúrára, ez magyar nemzetiségre neveli a fejletlen gyermeket. Főleg a középiskolának van szüksége nemzetiesebb alapra. E célból mindenek előtt azzal kell elszámolni, hogy lehetetlen egyszerre két grammatikát tanulni; valamelyiknek el kell maradni, különben mind a kettő tanítása meddő, s a tanuló már zsenge korában annyira megszokja a hibás nyelvérzéket, hogy sirja széléig sem szabadulhat tőle. Ez okozza azt is, hogy honunk nyelve mind jobban siilyed az idegenszerűségbe ; bár szűz magyarnak került ki a gyermek szülei karjai közül, az iskola annyira rontja nyelvérzékét hirtelen soknyelvüségével, hogy borzadva kiált fel az apja : „Fiam, akár egy Baeh-huszár, úgy beszélsz magyarul!" Természetesnek hiszem, hogy a mi nyelvünknek is kell simulnia a nyugoti műveltséghez, a hogy teszi ezt mindenik keleti népfaj ; de korántsem szabad ennek kedvéért nyelvi színezetünket, zamatunkat, rendszerünket áldoznunk; nem szabad nyelvünk nyakát facsarni, hanem az idegen nyelven egyet csavarni, hogy beleüljék nyelvérzékünkbe. Nem „átültetni" hanem „oltani" kell az idegen elemet. Ezt a célt azonban csak oly nemzedék nevelésével érhetjük el, mely alapjában kizárólag hazája nyelvérzékét gyökeresítette meg magában, s csak azután fogott idegen nyelv grammatikájához. Ha tőzsgyökeres magyar a tanuló, tanítsuk a tőzsgyökeres irodalmi nyelvérzékre, ha idegen, azzal egyszerre tanítsuk a tőzsgyökeres magyar irodalmi nyelvérzékref! Ezért az első osztályban.el kellene hagyni az idegon nyelv tanítását s kizárólag a magyar nyelvre fektetni a fősúlyt. Természetes, hogy ne annyira grammatikáiig ismeretterjesztést űzzünk mintsem olvasást, beszélést és írást. Legalább az első időszakban egyébbel sem törődnénk mint elbeszélő olvasással, emlézéssel és szavalással, az olvasott s elbeszélt olvasmányok fogalmazó leírásával illetve helyesírási javíttatásával. Ekképen a tanuló úgy beszédbeli mint fogalmazási ügyesedése mellett helyesírási készségre is tesz szert a nélkül, hogy fogalma volna irott nyelvtanról. A tanár szava, folytonos figyelmeztetése vérezteti belé a helyesírási szabályokat az előtte fekvő anyag javíttatásával. S ha a tanár még azt is megteszi, hogy a javított hibákból összeállított dolgozatot ád fel, bizonyos, hogy harmadszorra a tanuló nem követi el ugyanazt a hibát. Ezen az alapon a második időszakban bízvást hozzáfoghatunk a grammatikához. Ugyanis a tanulónak bő anyaga van, mely segiti absztrakt szabályok megértésében; már csak pallérozni, simítani kell a helyesírás itt-ott göresösödö felületén. Az év végével pedig bizton számithatunk, hogy tanítványunk bárki embere elé állhat akár folyékony elbeszélő képességével, akár helyesírásával a nélkül, hogy az idegenszerűség rémétől kellene tartania, ha a következő évben idegen nyelvbe kezd bele. Az idegen nyelv tanítási módszerét, de kivált a latin és a görög nyelvét rendkívül tévesztettnek találom. Fennem említettem, hogy általában az induktív illetve a szemléltető módszerre kell fősúlyt fektetni ; ezt az idegen nyelveknél is meg kell tenni, hogyha megterhelés nélkül akarunk jó sikert aratni. Minthogy a klasszikus nyelvek didaktikus állapota tanügyünk egyik leggyengébb oldala, ezeknél kezdem bíráló eszmecserémet s törekszem vázolni, mely úton-módon lehetne állapotukat úgy megváltoztatni, hogy bár kevesebb óraszám, •neüett kedvezőbb eredményre ülhessük a tanulókat, a nélkül, hoyy túlságos terhelésnek legyenek kitéve Valaki azt vetheti szememre, hogy 4—7 órát hetenkint szánnak a latin nyelvre