Állami gimnázium, Munkács, 1890

11 és 4—5 órát a görögre, még sem tudnak annyi sikert felmutatni, hogy legalább a jeles tanuló érthesse a tanult latin vagy görög remek írók szövegét; hogy is lehetne kevesebb óraszám mailett többet elérni. Értekezésem elején világosan kifejtettem, hogy ennek sarkalatos oka túlságos grammatizaló didaktikánk, mely két felé osztja a heti óraszámot; külön órákat szab a nyelvtanra, holott a nyelvtani szabályoknak nyomon kell követniök a gyakorlatot. Vagy talán a szabályok rendezése s a rendezett szabályok szajkolása legyen a nyelvtani órának tananyaga ? 1 Lám ! én a nyelvtani szabályokat is szemléletre alapítom. A grammatika egy-egy részletét egy összefüggő bet-ii* képben: táblázatban állítom a tanuló szeme elé. A tanulónak minden szabályra alkalmazott olvasmánya van, melyet a tanár útbaigazítása mellett olvas és fordít. Ahogy egy-egy mondat felolvastatott (célszerű ha mind olvassák) a tanulót az ismeretlen alakokra figyelmeztetjük és utasítjuk, hogy az előtte fekvő táblázaton keresse meg azokat. Lesz néhány tanuló, kik a kellő rávezetés mellett hamar megtalálják az alak magyarázatát, s azt le is tudják fordítani. Ez állhat bármely idegen nyelvre: a modernekre éppen úgy, mint a klasszikusokra, melyeket jelen korunk társadalmának egy része mint hasznavehetetleneket a középiskolából kiküszöböltetni és az egyetemre utasíttatni kíván. Ez a szélsőségekbe átcsapkodó elmék kívánsága, kik nem gondolták meg, hogy az egész nyugoti műveltség főforrása a klasszicizmus volt, mely századok óta annyira belévágódott a nemzetek testébe, hogy vérrendszerévé vált. Nekünk pedig ezt a kulturát elébb utói kell érnünk, ahogy nyugoti szomszédaink. Könnyű már azoknak a klasszikus nyelveket akár ki is küszöbölni a középiskolából, mikor nemzeti birtokukba beedződve bírják ! Ezért másnemű eszközök kellenek a klasszikus nyelvek meddőségének megszüntetésére. Semmiképpen sem szólhatunk a középiskelából való kiküszöbölésükről, hanem legfeljebb óraszámuk csökkentéséről és olyatén didaktikai methodus feltalálásáról, mely a csökkentett óraszám mellett is praktikusabb eredményt biztosítson a nélkül, hogy a kedvérzetet öluők el növendékeinkben. Első sorban hadd próbálkozzam meg azokkal a módozatokkal, melyek a latin nyelv tanítását praktikusabb célra vinnék. I. éTrfolya-m. Felesleges ismételnem, hogy legnagyobb tévedés a latin nyelvet már az első osztályban tanítani. Az utasítások nagyon ajánlják, hogy az első 8—4 héten a magyar nyelvre legyünk főtekintettel, csak azután fogjunk tüzetesen a latin grammatikához. Szép az ajánlat, de nem gyakorlati. Tapasztalati!ag szerzett meggyőződésem súgja, hogy bármely nyelvben való járatosság csak a grammatikai tanulás illetve gyakorlottság befejezettségével mutatható ki ; csak akkor, midőn a tanuló a szabályokat gyakorlatilag úgy sajátította el, hogy vérré válnak benne és úgy tudhat azokban eligazodni mint a gazda, ki csak a végső elszámolás után tudja birtoka értékét úgy megbecsülni, hogy részleteiben is hozhat csalhatatlan ítéletet. Lássuk micsoda módszer szerint érjük el ezt a célt a latin nyelv első évfolyamában. Legelső kötelességünk a latin nyelvet megkedveltetni a tanulóval. E célból megemlíteném, hogy nincs miért megijedjenek ettől a nyelvtől, mert egyáltalán nem bajos. Kiviláglik ez abból az elvitathatlan tényből, hogy legközelebbi rokona a német ós szláv nyelveknek, tehát kivált a németül vagy szlávul tudó tanulónak felette könnyii; sőt a magyar