Állami gimnázium, Munkács, 1887
VISSZATEKINTÉS A MUNKÁCSI GIMNÁZIUM ALAKÚ LÁSÁRA. KM gondolom fölösleges munkának, ha a múltra visszatekintve, némely már mohosodni induló dolgokat az avitó homályból a '^Mß' nyilvánosság felszinére hozunk fel. Azon kor emberei lassanként letünedeznek az élet cselekvési teréről s a természet törvényei szerint ujak váltják fel a régieket, kiknek — a régi nyomba hágván, — talán akarat erejüket is emelni fogja annak látása, hogy az élet mindenkor erős küzdelemmel haladt előre, s a küzdőket az ellenállás hullámai csapdosták folyton-lőlvvást. Intézetünk ez évi működésével a 20-ik nyilvánossági évet fejezte be, melyet három küzdelmes magán iskolai év elr>z meg. Ma-holnap törvényes jubiláló évét éri el. Mint ilyen, bizony még elég ifjú, de, ha cselekvési terét, körülményeit lelkiösmeretesen mérlegeljük, a nemzeti ku'turalis élet terén férfi erővel tette a maga kötelességét. Keletkezésének csontváza a/. 1868—69. és 1871—72-ik évi értesítőjében adatott elő. További nyilvános életének lefolyásáról az évenkénti értesítők adtak kellő tájékoztatást az érdeklődő közönségnek. Nem kerülhető talán el helylyel-köz/el az ismétlés, de nem fog egész súlyával nehezedni az elmondandókra mégsem. Mint az 1868—9-iki ertesitő mondja: „az eszme, hogy Munkácson felsőbb tanintézet létesíttessék (felsőbb tanintézeten mindég grammatikális iskola értendő) már a mult században, 1765-ben született meg", de valódi testet csak e folyó században, 1865-ben, tehát épen egy század múlva kezdett magára ölteni. Egyes emberek életéhez viszonyítva elég hosszú idő, de a történelmi emberiséghez mérve a maga rendes utján ment az éredés felé. Mindenki érezte szükségét fel és lefelé. Törekedtek előre létrehozásában. mégis sokszor minden kicsiség útját állta, s visszavetette jó darab időre. A nemzeti élet terén elharapódzott felekezeti féltékenykedés rosz szelleme, mely az egész mult századon erős nyomokban hozódott végig, benyúlt még e század első tizedeibe is, s mint sok más dologban, úgy a tanügy terén is a türelmetlenség őrlő szájaként rágta az egyetértés, a béke fonalát, melynek bénitó hatása érezhetővé vált minden téren. Nemzeti élet, nemzeti nevelés csak elszigetelten mutatkozott. Az