Állami gimnázium, Munkács, 1882

5 lépjenek közbe és a gyermek csak engedelmeskedjék? Mit mondanának a szülők, ha gyermekük későbben semmi megelégedést nein találva az általuk kijelölt pályán a legkeserűbb szemrehányásokat tennék?! Minden esetre itt a középút választandó. Itt mind a két félnek közreműködni kell az elhatározásnál, ugy hogy az ifjú hajlamaival és terveivel kihallgattassék, de az utolsó szó a szülőktől mondassék ki. Igaz ugyan, hogy a gyermek gyakran a szülőkre üt és azok pályáját választja. Nem csak az iparosnál vagy kereskedőnél, de a tudományos gályán 'levő szülőknél is kiskorától fogva tanul az ifjú olyasmit, mi atyja hivatasához tartozik, lát különféle mesterfogásokat és ügyességet, alkalmilag hall annyi ítéletet é* alapszabályokat, melyek reá vonatkoznak, hogy nem lehet csodálkozni, hogy atyja pályájára legalkalmatosabbnak lenni látszik. Es ha csakugyan arra a pályára lép, akkor az ut minden felől egyengetve van : az atya utasításokat adhat, hol és mi módon juthat legjobban a szükséges szakképességhez. Atyjának üzletbarátjai vagy tiszttársai felkarolják és úgyszólván az .egész világ kész neki segiteni, mivel az ifjú helyes pályán lenni látszik. Ha az ifjú csakugyan atyja pályájára akar lépni, akkor elfogulatlanul meg kell vizsgálni: vájjon van-e arra való képesség benne és vájjon nem a puszta kényelmesség tanácsolja,-e hogy ezt a pályát válassza? Mert az életben igen sokszor lehet látni férfiakat, kik oly módon pályát tévesztettek. Igaz ugyan, hogy vannak szülők, kik foglalkozásaiknak csak árnyoldalairól beszélnek s beszédjüket ily for mán végzik: „Légy minden csak az én pályámat ne válaszd, mert ez a legháládatlanabb a világon." Vannak ismét szülők, kik erőszakkal kényszeritik gyermekeiket oly pálya elérésére, melyre képességgel nem birnak. Ily esetben hány család boldogsága megy tönkre, ha az iiju erőszakkal más pályára kényszeríttetik. Mennyi gondot, aggodalmat és költséget okoz ez a szülőknek ! Mily keserves csalódás, ha a felsőbb osztályokban kitűnik, hogy szellemi képessége nem elegendő. Az iskolát ab ia hagyni és alantasb pályára lépni, vagy késő, vagy a büszkeség tiltja ; az előrehaladásra pedig hiányzik a szellemi erő. Mennyivel kevesebb gondja lett volna a szülőknek, mennyivel boldogabban élt volna az ifjú, ha állása környezetében megmaradóit volna! Minden pályánál szükséges a képesség és hajlam. Tudományos pályára csak oly ifjú adandó, kiben igazán kiváló tehetségek mutatkoznak, mert az ilyen ha szegény házból is; tehetsége s szorgalma által helyt fog állani minden körülmény közt. Más részről igen gyakran az az eset is előfordul, hogy magasabb rangú vagy jómódú szülők csak azért iskoláztatják fiaikat, hogy ugyan azt a pályát érhessék el, a melyen ők vannak. De mi történik ? Az ifjú kedvetlen, nincs képessége, se hajlama és utoljára a vége az, hogy félbe kell hagynia az iskolát. Mi van elérve ez^el ? Nem lett volna e sokkal jobb, hogy idejében egy praktikus pályára lépett volna, ha az mindjárt alantasb is lenne az atyjáénál ? A szabály erre vonatkozólag az, hogy a szülőknek már korán kell figyelmökbe venniök gyermekeik szellemi képességét s hajlamát és ezekhez mérten a pályát meghatározni. Azonban erről a gyermek előtt nem tanácsos beszélni, mert különben a nyiltsziviiség megzavartatik és a megfigyelés nem sikerül. Ép oly kevéssé szabad a .kiváló tehetségeket egyoldalii lag kifejleszteni.