Állami gimnázium, Munkács, 1878

4 Midőn a nagy közönség rokonszenvét óhajtjuk megnyerni, nyilvános működésünkben kell lennie a biztosítéknak, melyre rámutatva, hivatkozunk a megérdemlett jutalomra: a hamisítatlan bizalomra. Ha e nyilvános működés olyan volt, mely a kételyeknek csak árnyékát is magán hagyta száradni, már akkor hiányos volt; mert kell, hogy mindenki tiszta átlátszó képét nyerje azon nevelési rendszernek, melyben talán második énjét kivánja a mai kor követelményei szerint boldogulva látni. Midőn tehát nyilvános működésünknek szorgos megfigyelésére hívnánk föl a tiszt, közönség érdeklődését, tudatában annak, hogy a leghelyesebb eljárás működésünkben csak az lehet, mely a tanterv intentióit ugy módszerében, mint tananyagának minő- és mennyiségében hajszálnyira megvalósítani képes. Hogy erre vonatkozó eljárásunk nem volt meddő, bátorkodunk hivatkozni azon többrendbeli magasabb helyről érkezett leiratra, melyekből mig egyrészt elismerést nyerünk, másrészt a megkezdett és eredményesnek mutatkozott munkálkodás további megvalósítására hivatunk föl. Ezek azon érvek, melyek bennünket erősekké tesznek azokkal szemben, kikről nem tudjuk, hogy miben vagyunk ártalmukra? talán csak is abban, hogy mi is létezni bátorkodunk. Minden intézet életrevalóságának harmadik kelléke a n e v előképesség. Hogy t. i. mindazok, kik körében keresik az eszközöket, melyek a később fölmerülő létkérdésnél számbavétetnek, azokat föltalálhassák és megszerezhessék. Léteznek oly intézetek is, a melynek védszárnyai alatt öregbedünk korban, teljesen betöltjük a tanulmányoknak szentelt ifjú évek sorát és az összes eredmény azon ifjai bölcseség, melynek megszerzése nem annyira az intézetnek, mint inkább az emberi elme folytonos fejlődésének tudható be. Az ily intézet is számot tesz, mert istápja a szellemi proletárságnak, kiknek igényei néha, mivel a rendszeres intézetek szigorú fegyelmi szabályaival össze nem egyeztethetők, itt nyernek érvényesülést. Ezen proletariátus szolgát néha tiszteségtudó állampolgárokat, azonban oly csekély százalékkal, hogy ezzel az ő és az ily intézetek dédelgetése nincs indokolva, ós mindenki leghelyesebben cselekednék, ha üldözésükre fogna kezet. Ebben keresendő az ok, hogy az iparos pálya még mindig nem bírja megszerezni azon állagot, melyre oly sokat épített, midőn a polgári- és iparos iskolák szervezésének szükségességét hangsúlyozta. Mihelyt valamely tanintézet nincs tisztában hivatásával: — tudományos pályára akar előkészíteni, midőn a jó mesterember anyagát adjuk rendelkezésére, vagy midőn a szakszerű tudományosság helyett a tudákosság, terjesztésének válik apostolává: kebelébe fogad boldog-boldogtalant, azokat ápolja a helyett, hogy