Állami gimnázium, Munkács, 1873

5 hogy a szultán minden adománya, mit adhat, csak kárpótlás, de jutalom nem lehet Zrínyi részére, egyedül barátsága az, melylyel, ha magát megalázza, ha lej ebb száll dicsőségéből, némi jutalmat nyújthat számára. S miután mindent elmond, mivel az emberi vágyakat csiklándoztatni hiszi vala, s a vezért mégis meg nem ingathatá, utolsó érveihez folyamodik, mely a legkövetkezetesebben van feltartva utolsónak, minthogy maga Zrinyi is ebben helyezé isten után bizodalmát, mint a IV. ének 70—75. v. szakaiban irá vala, melylyel fiát inditja útnak Bécs felé. »Talán van, ki biztat téged füst szavakkal, Jó híredet belé hozza csalárdsággal: De az leszen első, ki szégyenvallással Szükségnek idején elárul futással. Talán esküvésed tartóztat tégedet, Mit német császárnak békeségben tettél? De lelkiijsmeret mostan mentté tehet, Senki sem tartozik tenni lehetetlent. Bizol-e németben, te okos horvát bán, Hogy gyors segitséget küld teneked talán? Német, ki tégedet a föld alatt kiván Lenni, segitséget hoz kárával talán ? Ki nem ismerheti német barátságát? Leginkább magyarhoz gonosz akaratját? Hogy gyűlöli német a magyar koronát, Ha akarod, adok neked ezer példát. De bár az úgy legyen, jöjjön el a német, Tinektek rákháton hoz ő segitséget. Elveszeitek akkor kedves élteteket, S ők török kezében találják Szigetet.

5 sat. Mindezek nem hatják meg Zrínyit, föltett határozatához, Szigetvárát megmenteni, vagy benne dicső halált halni, hü marad; azért nyugottan és nyomatosari válaszol a követnek nagyon is hízelgő szavaira, s végül azt mondja: »Ha szónkat nem hiszi, jöjjön ránk erővel! Meglátja, mit tehet, a ki van istennel! De ha bűneinkért az isten bennünket Megver, s kezetekbe adja életünket: Meghalunk örömest. De ti elvesztünket Nem fogjátok nevetni, s keresztyéneket.