Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688-1691 (Budapest, 1897)
34. fejezet: 1688-1691 - XXVI. 1691. jan. 10—febr. 15. Fogarasi országgyűlés
Bethlen Miklós jan. 31-én tett jelentést bécsi útjáról s bemutatta a császár által kiadott hitlevelet, az úgynevezett Leopoldi diplomát. 1) Bethlennek Bécsben az volt az igyekezete, hogy két diplomát eszközöljen ki: egyet, mely az ország alkotmányát megerősíti s másikat, mely Apafinak confirmatióját foglalja magában. De a bécsi kormány annyira még sem akarta megkötni a kezét: mert ha már bele is egyezett abba, hog}Erdélynek autonómiáját meghagyja — de abba, hogy Erdély souveraineitását elismerje, nem akart beleegyezni. Szemben azzal az állapottal, mely Leopold múlt évi szept. 4-iki rideg visszautasításában nyilvánult, ez jelentékeny engedmény volt, melyet azok, kik a helyzetet nem ismerték félre, két kézzel megragadtak. A Leopoldi hitlevélnek 18 fejezete van : a bevezetés Apafi Mihály megerősítését elhalasztja ugyan, de hogy ez irányban minden kételyt eloszlasson, hittel biztosítja a következő pontok megtartását: 1. Biztosítja némely körúlirással a négy bevett vallás szabadságát. 2. Megerősíti a korábbi fejedelmek s királyok adományleveleit. 3. Az Approbátát, Compilátát, Yerbőczyt, András király IX. czikke kivételével. 4. Megerősíti a szokásjogokat, a tanácsot, kormányszéket, a kir. táblát s törvényszékeket. 5. A hivatalokban csak erdélyiek alkalmazandók. 6. A fiscusra szállandó jószágok csak erdélyieknek adassanak. 7. Vajdává vagy annak helyettesévé, főgenerálissá, főcancellárrá, tanácsurakká, főispánokká, főkapitányokká, itélőmesterekké csak erdélyiek alkalmaztatnak. 8. A kormányzó s főbb tisztviselők kinevezése megerősítés végett felterjesztendő. 9. A belső tanácsban s a királyi táblánál 3—3 catholikus alkalmaztatik. 10. Országgyűlések s octavalis terminusok évenként tartatnak. 11. Békében 50,000 tallér, háborúban 400,000 r. forint adót fizetnek. 13. Sarczot nem rónak ki, a vám harinnczadot nem emelteti fel. 14. A székelyek adófizetéstől s beszállásolástól mentek maradnak. 15. A szabad kereskedés biztosíttatik. 16. A földesurak a haszonbérlés által megváltatni szokott dézsmák birtokában