Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688-1691 (Budapest, 1897)

34. fejezet: 1688-1691 - Törvények és okiratok

<h'tson ki kezibűl, mely is külömben nem lehetett, hanem háromezer tallérig való contentatiónak megigérésével. Sok szenvedésim után, midőn örömmel jűnék be az hazában Keglmetek társaságában, hát mindenemtűi megváltam, kevés jószágom s annak minden fructusa (melyeket Tököly uram is elvett tőlem s adta Daczó Jánosnak), elfoglaltatott, ládáim Segesvárt confiscáltattanak, az mint hallom,, meghányattattanak. Értvén penig, hogy afféle confiseált bonumok az felsiges Badensis fejedelemtől az méltóságos tanács dispositiója alá resignáltattanak, mint bizodalmas uramat kérem Keglmedet, látván ily sok káraimat, megbántódásimat authoritása szerint megmaradott javaimnak, kicsiny jószágomnak is restitutiójárúl annuentiáját adni parancsolni méltóztassék, hadd fordíthassam (mig isten többre is segít) mindennapi szük-ségimre, de kiválképpen sanczomnak fizetésére, melynek terminusa igen rövid, mert csak húsvét napja. Bizonyságom az isten, soha etmek az szegény hazának veszedelmére s annak semmi rendinek nem igyekeztem. Tudom, hogy vádoltatom azzal az átkozott commissariuskodásommal s annak alkolmatosságával az szeginségnek lett injuriával (minthogy az soha a nélkül nem mehet véghez). <le azért javaimtúl való megválásomat nem érdemlem, mert .az mit cselekedtem, nagy kítelenségbűl kellett cselekednem, nem úgy mint mások sokan hanyatthomlok jöttenek s mindenben mindent cselekedtenek. Akarván egykor Tököly uram az országnak belsőbb részeire penetrálni, nem volt senki akkor erdélyi ember, kinek imponálja az commissariusságot, soha bizony meggondolója sem voltam; erővel vetette nyakamban (nem használván mentségem) mellém adván maga régi híveit, élésmestereit, kik nekem csak praescribáltanak s leirták akaratjokat, úgy kellett nevem alatt kimenni az parancsolatoknak és noha kemínyebb instructióm volt több dolgokra is, de nem cselekedtem, reflexióm lévén mind az regnicolákhoz való obligatiómra, mind azokra az időkre, az mit penig cselekedtem egynéhány napok alatt, nemcsak egyedül cselekedtem, hanem mellém adatott az hazában született emberekkel és ha szánszándékkal kívántam volna gonosz ember s az hazának tolvaja lenni, bizony le nem tettem volna kezemről, de mihelyen hívatlan is jöttenek sokan Tököly uram hűségére, mingyárt letettem, az minthogy Gyulay Ferencz mindvégig jó szível is viselte. Medio tempore, Badensis fejedelem előtt nyomulván kifelé Tököly uram, Segesvárrúl (én is mint mások) javát az ládáimnak elvittem volna, do él az isten, egy ládámat