Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688-1691 (Budapest, 1897)

34. fejezet: 1688-1691 - IV. 1688. nov. 3. Radnóthi delegátió

Vizsgálatot rendeltek el, mely utána járjon, liogy a német katonák Kővár vidékétől Déváig s Hlyéig s más helye­ken is mennyi insolentiát követtek el, a vizsgálattal Inczédy Mihályt és Nagy Zsigmondot bizták meg s az utasítás adás­sával erre vonatkozólag Teleki Mihályt bizták meg. 1) A reménységnek utolsó szála volt az, hogy Caraffa ki fogja nekik eszközölni a diplomában az általok kivánt módosításokat s Caraffa ez időben már csakugyan útban volt Bécs felé; szept. 29-én Bécsben volt s onnan írt Teleki­nek, tudatván vele, hogy kieszközölte a császárnál, hogy a szepesi kamara az ő máramarosi jószágait, melyeket illeték­telenül elfoglalt, azonnal szolgáltassa vissza. 2) A fejedelem állapotában sokáig nem állott be javulás: »testi és lelki nyavalyája« egyaránt igen nagy: »bárcsak falusi birák lehetnénk már«, mondá Patakinak. Egy időben halálától is tartottak: de október vége felé bár lassú for­dulat állott be betegségében, úgy hogy már arról gondos­kodtak, hogy Radnótiiról Ebesfalvára fogják szállítani, s Veterani már gratulált is javulásához. 3) IV. A tél közeledett, azzal együtt jártak a beszállásolások, a német hadak élelmezése s bár ez a dolog már el volt intézve s szabályozva: de bizonyosra lehetett venni, hogy előre nem látott költségek fognak felmerülni, l'gy is volt. Komornik kölcsönkéréssel fordúlt a fejedelemhez. A tanács nov. 3-ára abban a reményben, hogy a fejedelem Radnótiiról el lesz szállítható Segesvárra, de — minthogy nem volt olyan álla­potban, hogy onnan kimozdulhatott volna, — egy későbbi rendelettel Radnótiira összehívta a delegatiót. Az Erdélyben állomásozó hadak kifogyván a zabból, Komornik azzal a kéréssel fordúlt Caraffa megbizásából a fejedelemhez, illetőleg a fejedelmi tanácshoz, hogy elegendő zabot kölcsönözzenek a német hadaknak, oly módon, hogy J) Történeti Lapok I. 265. 1. 2) Törv. és Okiratok XX. 3) Törv. és Okiratok XXI., XXIII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom