Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 19. 1686-1688 (Budapest, 1896)

33. fejezet: 1686-1688 - Törvények és okiratok

segíteni. 1) Onnan Rabbata uranilioz menteni, ott is az dol­gokat megmondottam, ő nga is az szerént beszélett, mint Stratmán uram; de mivel már az generálisokkal való alku­vásinkban megcsalatkoztunk, megmondottam, hogy Caraffa urammal nem végez Ngtok s kglmetek, mert ó nga is szolga, és azért kiildettettem, mint feljebb is iráni, hogy ő felségé­vel végezzek, kit is ő felsége confirmálhat, nem Caraffa uram etc. ő nga is inondá, hogy ő felségével beszél, de beszéljek Stratmán urammal is felőle, kire felelék, beszél­lettem már ő ngával. En az conferentiát azolta is mind sollicitáltam, hogy valami bizonyost írhassak, de nem obti­neálhattam bizony semmiképpen: tegnap Détristain fejede­lemmel, aulae praefectus urammal ő ngokkal beszélvén, derekason beszéllettem, conferentiát sollicitálván, sok meg­bántódásainkat, talám hazámnak, vagy személyemnek unal­mas voltát is objiciálván, hogy az conferentia ennyire halad, és Xgtokat s kglmeteket sem tudósíthatom, ő nga is azt monda, Erdélyben nem lészen quártély, de az partium a nélkül nem lehet, mert Buda megvételével az partiamon ő felsége kezét fentartja, kire mondék: ő felsége elakarja hát teljességgel Erdélytől szakasztani, az a consequentiája; mondá erre, nem szakasztja ő felsége, hanem a téli quártélyozások­tól üres nem lehet. En azon volnék s vagyok teljes tehet­ségemmel. hogy az partiamból kibeszéljem a quártélyozókat, mert ratiót eleget találtam fel, hanem ha ugyan az ratio­nale sem engednek. Az cardinalokkal is beszélettem, ő ngok is csak az partiumot beszélik, ő ngoknak is megmondottam hogy mindegy nékünk, mert az török haragját azzal is szintén úgy provocáljuk magunkra, és attól is szintén ügy tizettünk mint Erdélytől. Az erősségek nem adását is mind az cárdinálok, mind az niinisterek, gyakran objiciálják az szállásokon, Rákóczi Györgyöt, Kemény dános fejedelmeket hozván elő. Rákóczi György, Kemény János fejedelmek mind hogy német praesidiumokat vittenek bé az erőssé­gekben s mind iidő nap előtt fegyvert fogtanak az török ellen, micsoda kimenetelek lett, úgy Báthori Sigmondnak is, mind megmondottam, és hogy a mi kegyelmes urunkat ő ngát mi országostól szeretjük, mint erdélyi méltóságos famíliából álló keresztyén fejedelmünket, kinek minden nemzetsége Erdélyben vagyon, kinek még az atyját is Bethlen Gábor fejedelem idejében is az porta fejedelemség­gel kinálta, és így mi sem egy, sem más gonosz akarójá­tól. sem az török reánk való jövetelitől nem féltjük fejedel­') Lapszélen miís kc'zzel: N. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom